Elkezdték a bálványosi út aszfaltozását

Amennyiben az időjárás kedvez, akkor még idén húsz kilométer új aszfaltszőnyeg kerül a Kézdivásárhely és Bükszád közötti útszakaszra. Ebből 18 kilométer a céhes város és a fürdőhelység között készül el.

Bartos Lóránt

2014. október 06., 22:012014. október 06., 22:01

2014. október 06., 22:012014. október 06., 22:01

Sok nehézség árán, de sikerült elérni azt, hogy a sokat átkozott bálványosi út is megújuljon. Erre a közép- és felsővezetők közös munkájára volt szükség, de a csapatmunka meghozta az eredményét. Az aszfaltozás hétfő délelőtt megkezdődött, és a részletekről a kivitelezés színhelyen tartott rögtönzött sajtótájékoztatón számoltak be.

Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke kifejtette: Romániában van pénz, és annak egyik ésszerű felhasználásának példája a bálványosi út, hiszen Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Victor Ponta miniszterelnök egyeztetése után körvonalazódott, hogy miként kivitelezhető a munkálat. Szükség volt arra, hogy a megyei utat országúttá minősítsenek át, ebben nagy segítségükre volt István Zoltán, a Szállításügyi Minisztérium államtitkára.

A munkamegbeszélésen elhangzott, hogy a megfelelő időjárás esetén egy hónap alatt befejeződik a munkálat első fázisa, aminek révén aszfaltszőnyeg kerül az útra.

István Zoltán kifejtette: öt centiméteres aszfaltréteg kerül a Kézdivásárhely és Bálványos között levő 18-as kilométerkőig, illetve Sepsibükszádtól a Szent Anna tó felé vezető letérőig. A további munkálatokra jövőben lehet számítani. A munkálat során nemcsak a város határától, hanem az Ady Endre utca és a torjai út kereszteződésétől új bitumenréteget fektettek le.

A helyszínen levő kivitelezők kifejtették, hogy a munkálat idei határvonalát azért húzták meg a 18-as kilométerkőnél, mert a betonútra nem tudnak aszfaltot önteni. Ez mellett számos helyen támfalak és mellvédek építése szükséges, illetve a leszakadt útszakaszokat is újra ki kell alakítani. A megyei tanács elnöke kifejtette: hogy a munkálat tartós maradjon mérni fogják az áthaladó autók súlyát is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés