Elkezdődött az első háromszéki lovastábor Benedekmezőn

Hétfőn kezdődött a Vadon Egyesület szervezésében a lovastábor Bendekmezőn. A hatnapos táborban a lovaglással és lovas sportokkal kapcsolatos tevékenységeken vehetnek részt a gyerekek.

Bús Ildikó

2014. augusztus 25., 12:532014. augusztus 25., 12:53

2014. augusztus 25., 15:292014. augusztus 25., 15:29

Az Előpatak felé vezető út mentén fekvő táborban, a hat nap alatt mindent megtalálhatnak és megtapasztalhatnak a résztvevők, ami a lovaglással, a lóval és az ehhez köthető történelmi hagyományokkal kapcsolatos – tájékoztattak a szervezők. Török Enikő, a Vadon Egyesület munkatársa elmondta: az első ilyen jellegű táborban 43 gyerek vesz részt, a programban pedig lovasoktatás, íjászat, ismeretterjesztő előadások, valamint csoportos foglalkozások, beszélgetések is szerepelnek. A szervezők elmondása szerint köztudott és pedagógiailag is bizonyított, hogy a lovakkal való foglalkozás a gyermekek fejlődésében pozitív hatással bír, ezért is szervezték a tábort a háromszéki gyerekeknek.

A foglalkozások külön-külön több órát is igénybe vesznek, az íjászattal kapcsolatos képzésen például a gyerekek elsajátítják a legfontosabb tudnivalókat az íjról, majd annak helyes használatát is megnézik Pászka Lehel és Kodolányi Réka lovasoktatók bemutatásában. Az elméleti felkészülést követően ügyességi gyakorlatokat végeznek a gyerekek íjjal: különböző testhelyzetből való lövéseket gyakorolnak. Az egyes tevékenységekhez 20-22 személyből álló csoportokra van szükség, ezért a gyerekeket csoportokra osztják és míg az egyik csoport íjászatot tanul, a többiek megtanulják hogyan kell felnyergelni a lovat helyesen – magyarázta Török Enikő.

A lovaglás megtanulása mellett a helyes testtartásról, a balesetek megelőzéséről, a lóval való baráti kapcsolat kialakításáról valamint az ősök fegyverzetéről és ruházatáról is tartanak előadást a gyerekeknek. Emellett kézműves foglalkozások, filmvetítés, játékok és más szórakoztató programok is lesznek a hét folyamán. A táborban folyamatosan zajlik lovagoltatás és íjazás, a gyerekek bármikor kipróbálhatják a lovaglást és a különböző ügyességi játékokat. A tábor vasárnap ér véget a heti tevékenységet bemutató kisfilm levetítésével, amelyben minden gyerek szerepel majd.

A Benedekmezőn található táborban már második alkalommal szerveznek lovaseseményt, idén gyereknap alkalmából szerveztek családi lovas napot, amikor lovas- és huszárbemutatókat tartottak, de lovaglási lehetőséget is biztosítottak a résztvevőknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián

Ballagási ünnepséget tartottak a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán, szombaton. Az alkalom különlegessége, hogy idén végzett az első sport- és edzőszakos évfolyam, és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészképzésének hallgatói is.

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány

Szombat délelőtt a helyi Borsika kisebb, illetve nagyobb táncosai léptek fel elsőként a Perkő nyergében felállított szabadtéri színpadon. Őket több mint negyven csoport követi a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben

Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért

Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért
2026. június 12., péntek

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek

Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek
2026. június 12., péntek

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt

A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt
2026. június 11., csütörtök

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül

Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül
2026. június 10., szerda

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói

Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói
Hirdetés