Elkészült az autonómia-törvénytervezet

Elkészült az RMDSZ által kezdeményezett, a Magyar Polgári Párt (MPP) bevonásával összeállított autonómia-törvénytervezet, melyet a szövetség ígérete szerint szeptemberben nyújt be a parlamentbe – jelentette be szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kulcsár Terza József.

Bíró Blanka

2014. augusztus 06., 21:592014. augusztus 06., 21:59

2014. augusztus 06., 21:592014. augusztus 06., 21:59

 

Az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke (képünkön) – a törvénytervezetet összeállító közös bizottság tagja – elmondta, a polgáriak észrevételei alapján a hiányosságokat korrigálták, a végleges verziót pedig az MPP is felvállalja. Közölte továbbá, a tervezetet augusztus 10–15. között hozzák nyilvánosságra, ezt követően közvitára bocsátják.

„A dokumentum végleges formája a közvita során alakul ki, hiszen a hozzászólások, véleményezések után még alakítható – mondta Kulcsár Terza. – Az SZNT autonómiastatútumát vettük alapul, annak a javított, bővített változata kerül közvitára. Új fejezetek kerültek be, például a gazdaságra vonatkozó szabályozások, valamint a románság jogait szavatoló rész.”

A tervek szerint a törvénytervezetet egyszerre nyújtják be az RMDSZ alkotmánymódosító javaslataival. „A Magyar Polgári Párt is átadta az RMDSZ-nek az ötpontos alaptörvény-módosító javaslatát, amelyben többek között kérik, hogy az alkotmány preambulumába kerüljön be utalás az 1918-as gyulafehérvári kiáltványra. Nem hiszem, hogy a románok ezt nem fogadják el, hiszen azzal megtagadnák önmagukat. A gyulafehérvári kiáltvány, mint tudjuk a Székelyföld autonómiájáról is rendelkezik” – mutatott rá a polgári párt háromszéki szervezetének az elnöke.

Rámutatott: a Magyar Polgári Párt fontosnak tartja, hogy mind a 153 székelyföldi önkormányzat elfogadja az SZNT autonómiahatározatát, azt mindenütt benyújtják, ahol van képviselőjük. „Háromszéken a városokkal kezdtük, hogy a városi önkormányzati képviselő-testületek döntései példaértékűek legyenek. Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Baróton már beterjesztettük, és meg is szavazták a tervezetet, ezután ezt a községekben is megtesszük” – mondta az MPP háromszéki elnöke.

Kelemen Hunor szövetségi elnök tavaly májusban jelentette be, hogy az RMDSZ törvénytervezetet nyújt be a Székelyföld területi autonómiájáról. Kovács Péter, a szövetség főtitkára novemberben úgy nyilatkozott, a dokumentum decemberben közvitára kerül, ez azonban nem történt meg.

Idén februárban Borbély László ígérte meg, hogy a tervezet még a tavaszi ülésszakban a parlament asztalára kerül. Márciusban az MPP és az RMDSZ együttműködési megállapodást írt alá, melynek részeként a szervezetek megegyeztek abban, hogy közösen készítik el a tervezet végleges változatát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés