
Fotó: Henning János
Az elmúlt időszakban több településről jelezték a helybéliek vagy a polgármesterek, hogy a helyi orvosi rendelők állapota nem megfelelő. A megyei önkormányzat ezért 2014-ben meghirdette a vidéki orvosi rendelők felújítását célzó programot – számolt be Kovászna Megye Tanácsának Sajtóirodája.
2014. április 24., 12:002014. április 24., 12:00
A pályázat feltétele, hogy az adott község tulajdonát képezze az orvosi rendelő. A munkálatokhoz a megyei önkormányzat 10 ezer lejes támogatást nyújt, ha pedig a beruházás értéke nem éri el a 20 ezer lejt, akkor az összeg felét fedezi.
„Bodok és Lemhény volt az a két település, amelyek elsőként nyújtottak be pályázatot a megyei önkormányzathoz az orvosi rendelők korszerűsítésére” – tájékoztatott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette: „úgy vélem, hogy Bodok és Lemhény polgármesterei, Fodor István és Lukács Róbert az elsők, akik megragadták a lehetőséget, hogy nekilássanak a munkálatoknak. Az elmúlt években, ha ki is merítettük a hasonló típusú beruházásokra szánt keretet, a megyei önkormányzat megtalálta mindig a módját annak, hogy a többi igénylőnek is jusson pénz. Bízom benne, hogy az idén is így történik, sok település jelentkezik majd”.
Bodokon egyébként már zajlanak a munkálatok, az épületet már kívülről lefestették. Fodor István polgármester elmondta: „az önkormányzat évek óta tervezi a település központjában található orvosi rendelő felújítását, amelynek állapota tarthatatlanná vált. Erre adott jó lehetőséget a Kovászna Megye Tanácsánál megnyert pályázat. A kommunista rendszerben felépített ingatlanra ráfért a kül- és beltéri javítás egyaránt: kicseréltük a nyílászárókat, a lépcsőfeljárókat új, faszerkezetű, cseréppel borított tetőzettel láttuk el, emellett a pincelejáratot is teljesen felújítottuk. Az orvosi rendelő mögött található régi garázst lebontottuk, melynek helyére kapuval és kerítéssel ellátott zöldövezetet alakítunk ki – részletezte. A polgármester szerint a jövő évi terveik között szerepel az épület felső szintjének a rendbetétele, ahol vendégszobákat alakítanak ki, ha a jelenlegi doktornő nem tart igényt a szolgálati lakásra.”
Lukács Róbert, Lemhény község polgármestere úgy véli, hogy a munkálatok értéke valószínűleg meghaladja majd a 20 ezer lejt. Az elöljáró az ajtók, illetve ablakok cseréjére összpontosítana, ugyanakkor azt is elmondta, hogy az épület visszakapja régi spalettáit is.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!