Elindította a tüntetésszervezést a sepsiszéki EMNT

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Elkezdte a régióátszervezés elleni utcai tiltakozással kapcsolatos egyeztetéseket Sánta Imre bikfalvi lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sepsiszéki szervezetének frissen megválasztott elnöke. Az SZNT után a pártok következnek.

Nagy D. István

2013. június 18., 17:082013. június 18., 17:08

2013. június 18., 17:112013. június 18., 17:11

Sánta Imre kedden ismertette, hogy a napokban tárgyalt a Székely Nemzeti Tanács képviselőivel, hiszen az általa vezetett szervezet számára továbbra is az autonómia képviselete az elsődleges, és ennek tükrében a tervezett régióátszervezés elleni utcai megmozdulásokat szükségesnek tartják. A széki elnök rámutatott: tiltakoznunk kell az ellen, ami tudatosan készül a magyarság, székelység ellen, és ehhez a Marosvásárhelyen március 10-én felmutatott erőhöz, egységhez hasonlóra van szükség, kevesebbel senkinek sem szabad megelégednie. Sánta úgy érzi, adott a pillanat, Marosvásárhely után visszatért az emberek önbizalma, most kell lépni, viszont elengedhetetlen, hogy ez egységesen történjen.

„Abba kell hagyni a vitát, hogy ki az autonómistább a szervezetek és alakulatok közül, és közösen kell fellépni” – vélekedett a lelkipásztor, hozzátéve: a civilek és a pártok képviselői is kijelentették, hogy támogatják az utcai megmozdulásokat, tehát ezeket az energiákat közös mederbe kell terelni. Ennek érdekében egyeztetett az SZNT-vel, illetve az elkövetkezendő napokban a politikai alakulatok következnek. Sánta úgy véli, a tüntetést magát az SZNT-nek az EMNT-vel közösen kell kezdeményeznie, ehhez kell csatlakozniuk a pártoknak. Utóbbiak segítségére mindenképp számítanak, hiszen el kell ismerni, hogy az RMDSZ mozgósító ereje jóval jelentősebb, mint a másik két alakulaté, viszont ez nem azt jelenti, hogy egyik vagy másik alakulatot előnybe részesítenék.

Ami a megmozdulás időpontját illeti, Sánta Imre nem akart előreszaladni dátumot jelölve meg, mindössze annyira szorítkozott, hogy még a nyár folyamán meg kell történnie a tüntetésnek, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy szeptemberben már késő lesz, és a mostani hatalom már keresztülviszi az elképzelését.

A tiltakozásszervezéssel párhuzamosan az EMNT szintén az önrendelkezés kérdéskörében egy tájékoztató kampányt is indít, amely révén szeretnék – egyelőre az SZNT-vel közösen – tájékoztatni az egyszerű választópolgárt arról, hogy mit is takar pontosan az autonómia fogalma. Sánta szerint többektől kapta már azt a visszajelzést, hogy nincsenek tisztában a fogalom jelentésével, tartalmával. A tájékoztatást nyomtatott anyagokkal, fórumok szervezésével képzelik el, de még sok függ a rendelkezésre álló anyagi forrásoktól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés