Elhunyt a dálnoki baleset egyik sérültje

Életét vesztette a kedd este bekövetkezett dálnoki autóbaleset egyik fiatal sérültje. A 22 éves férfi a szabályosan közlekedő haszongépjármű utasa volt.

Szabó Enikő

2014. február 05., 10:262014. február 05., 10:26

2014. február 05., 11:122014. február 05., 11:12

Kedden az esti órákban egy személyautót vezető dálnoki 26 éves férfi a Kézdivásárhely–Brassó útvonalon, a 11-es jelzésű országúton Dálnok határában a menetiránnyal ellentétes sávban haladt, amikor frontálisan ütközött egy szemből szabályosan közlekedő haszongépjárművel – tájékoztatott Nicoleta Marin, a rendőrség szóvivője. Hozzátette: személygépkocsinak három, a haszongépjárműnek öt utasa volt. A balesetben öten súlyosan sérültek, a haszongépjármű egyik utasa életét vesztette.

A haszongépjármű sofőrjét a műszaki mentők szabadították ki a roncsok közül, őt a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházba szállították – számolt be az esetről Tolvaj Marius, a sürgősségi esetek felügyelőségének szóvivője. Elmondása szerint a helyszínre Sepsiszentgyörgy mellett Brassóból és Kézdivásárhelyről is érkezett egy-egy SMURD-mentőkocsi, míg a Kovászna Megyei Mentőszolgálattól három, a Brassó Megyei Mentőszolgálattól pedig további két jármű sietett a helyszínre a hatékony mentés érdekében. A személygépkocsi vezetőjét rögtön Brassóba szállították.

A Dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi kórházba három sebesültet szállítottak be, de egyiküket azonnal továbbküldték a brassói kórház idegsebészeti osztályára – számolt be Pataki Annamária, a kórház szóvivője.

A mentés idején mintegy két órára zárták le az érintett útszakaszt, amelyen már azóta ismét zavartalan a közlekedés.

Tavaly Kovászna megyében 83 súlyos közlekedési balesetet jegyeztek, ebből 23 volt halálos kimenetelű. A súlyos sérülések száma meghaladta a nyolcvanat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés