
Fotó: illusztracio
A kezdeti hatósági nekibuzdulás után a jelek szerint elcsendesült az EMNP baróti székháza homlokzatára kitűzött zászlók körüli cirkusz. Szép Béla elnök szerint a prefektúra is csak egy felszólításig vitte.
2013. március 20., 16:482013. március 20., 16:48
Az Erdélyi Magyar Néppárt baróti szervezetének székházánál január 28-án jelentek meg a rendőrség képviselői, miután a párt aktivistái három nappal azelőtt a székely és az 1919 és 1946 közötti időszakban érvényes, hivatalos magyar zászlót is elhelyezték az épület homlokzatán. Az egyenruhások két alkalommal is meglátogatták a székházat, és az első esetben figyelmeztették Szép Bélát, hogy a román lobogót is ki kellene tűzni a másik kettő mellé. A néppárti politikus akkor elmagyarázta, hogy sem a székely, sem pedig a címeres magyar zászló nem egy ország hivatalos lobogója, hanem mindkettő egy nemzetiség jelképe, így nem törvényellenes a kitűzésük. Az ügy ekkor rövid időre abban maradt, majd Dumitru Marinescu prefektus körlevélben szólította fel az alakulat helyi vezetőségét, hogy távolítsák el a lobogókat. A párt helyi képviselői akkor írásban válaszoltak, ugyanazokat az érveket hozva fel, mint a rendőrségi érdeklődés során, azaz, hogy a két lobogó esetében nem idegen állam zászlójáról van szó, ezért nem történt jogsértés. Jelezték azt is, hogy amennyiben az alakulatot megbírságolnák, akkor jogi útra terelik az ügyet.
Szép Béla a Székelyhon.ro érdeklődésére kifejtette, hogy azóta nem kaptak semmilyen hivatalos értesítést arról, hogy a kormányhivatal, vagy a rendőrség további lépésekre szánta volna el magát. A zászlók egyébként továbbra is a helyükön vannak. Az elnök hozzátette: a március 15-i ünnepségek kapcsán azt tapasztalták, hogy a román média sem viszonyul már olyan vadul a kérdéshez, sőt egészen moderált modorban érdeklődtek a zászlók kapcsán, ideértve az erdővidéki város központjában felállított nagyméretű kék-arany lobogót is. A néppárti politikus szerint Baróton, legalábbis a jelek szerint, egyelőre lecsendesült a zászlóháború.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!