Negyedik alkalommal szervezi meg a HKA a Tekerj egy jó célért! célért nevet viselő projektjét pénteken délután 16 órától Sepsiszentgyörgyön. Az eseményen több, mint százötven biciklis vesz részt idén, az adományozók jelentkezését továbbra is várják.
2014. szeptember 15., 18:222014. szeptember 15., 18:22
2014. szeptember 16., 08:542014. szeptember 16., 08:54
Több, mint százötven kerékpározó részvételével rendezik pénteken a Tekerj egy jó célért! akciót, ám az esemény helyszínén még lehet iratkozni – tájékoztat a Háromszéki Közösségi Alapítvány. A versenyzők egy egészségesebb, élhetőbb városért bicikliznek, a program célja ugyanakkor az is, hogy a városlakókat a kerékpár használatára ösztönözzék a gépjármű helyett a közlekedésben.
A HKA továbbra is várja azon adományozók jelentkezését, akik azonosulni tudnak a projekttel, vagy éppen egy-egy szimpatikus biciklist szeretnének támogatni. Az adományozók különben előre ajánlatot tesznek valamely, az eseményre bejelentkezett kerékpározóra vagy csoportra, oly módon, hogy minden letekert kör után egy-, öt- ,vagy tíz lejjel, esetleg még ennél nagyobb összeggel támogatja a projektet. Az ajánlatokat online a hka.ro honlapon, vagy írásos formában, naponta 9 és 16 óra között az alapítvány székhelyén lehet megtenni. A szervezők az esemény helyszínén is lehetőséget adnak a támogatók számára, ugyanis utóbbiak pénteken 17 és 20 óra között a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Templom mögötti téren is megtehetik ajánlataikat.
A felajánlott összegeket a letekert körök függvényében majd a helyszínen vagy a rendezvény utáni héten kell befizetni az Háromszéki Közösségi Alapítványnak, ugyanakkor amennyiben a támogató fix összeget ajánl fel, azt akár az esemény előtt is befizetheti. Mint ismeretes, a begyűlt adományokból húsz darab biciklitartót vásárol az alapítvány, amelyeket majd a város iskoláihoz és líceumaihoz terveznek elhelyezni.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
szóljon hozzá!