Négy háromszéki településen végeztek szűrővizsgálatot az elmúlt napokban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház orvosai és asszisztensei, akik több mint kétezer személyt vizsgáltak meg.
2013. szeptember 23., 12:112013. szeptember 23., 12:11
Barátoson, Orbaiteleken, Pákéban valamint Kommandón ingyenesen mérték fel a települések lakóinak egészségi állapotát. A magyarországiak szerint Háromszéken magasabb az egészséges gyerek aránya, mint Magyarországon. A vendégorvosok értékes ajándékot is hoztak magukkal: Fülöp Csaba háziorvos mobil EKG-készüléket vehetett át Bene Ildikótól, a Hetényi Géza Kórház igazgatójától.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a szűrővizsgálattal kapcsolatban elmondta, szeretné, ha a helybéliek is végeznének szűréseket, nem csak külföldi orvosok. Hozzátette: a vizsgálatok eredményeként több személynél találtak olyan betegséget, problémát amely, mivel időben felfedezték, gyógyítható.
Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlésének elnöke kifejtette: „Odahaza az ezer fő alatti településeken végeztünk ilyen szűréseket. Úgy gondoltuk, hogy ha nekünk van testvérmegyénk, akkor kell valami látszata legyen annak is, hogy mi együvé tartozunk. Mindenképpen jó ez az orvosi program, hiszen itt Kommandón is jól fogadják. Ennek folytatása kell legyen, úgy gondolom, hogy jövő évben kibővített formában tudjuk folytatni.”
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!