
Pénteken mutatják be Sepsiszentgyörgyön Czika Tihamér Álmodok egy Erdélyt című könyvét. A publicisztikakötet vitaindító és tabudöntögető is egyben.
2014. augusztus 22., 13:502014. augusztus 22., 13:50
A sepsiszentgyörgyi születésű, Brüsszelben élő Czika Tihamér írásait többen ismerik az országos magyar sajtóból. A vitára indító írásokat most egy kötetbe gyűjtötte össze a szerző, Álmodok egy Erdélyt címmel. A könyvet a Tortoma Könyvesházban mutatják be pénteken este 18 órától, a négy éves ciklust felölelő cikkgyűjteményről Simon Judit, a Riport Kiadó igazgatója beszélget a szerzővel. A kötet születésével kapcsolatosan Czika Tihamér portálunknak elmondta: a könyv egy nagy szűréssel indult, hiszen a 2007 és 2011 közötti írásokból válogatott, először mintegy 120 darabot, majd ezt leszűkítette még kevesebbre. Mint mondta, a publicisztikában az a legnehezebb, hogy a maga idején kívül is éljen, mivel vagy egy hír kommentárja, vagy egy általános kérdésfelvetés, ami nem változik évtizedek alatt sem.
A könyv teljes mértékben Erdélyhez kötődik, viszont Czika Tihamér nem szokványosan nyúl hozzá a magyarságot érintő kérdésekhez. Véleménye szerint az erdélyi magyar társadalom zsugorodóban van, viszont ez Székelyföldön nem érezhető annyira, mint a szórványban. Ugyanakkor stagnálás is van, de nehéz előre menni, mivel a kis lépések politikája már nagy falba ütközik – mondta. Hozzátette: gondot jelent az is, hogy a román közösséggel nem sikerült tudatni, hogy miért kell autonómia, és ez az autonómiaküzdelem egyik legnagyobb hibája.
„Az autonómiaküzdelem tulajdonképpen csak magyarul folyik, elvétve van román kommunikáció, de nagyon kevés. Ez az egész románul kellene történjen, hiszen nem magunkat akarjuk meggyőzni arról, hogy mit akarunk. Gyakorlatilag az autonómia megadása a román parlamentben dől el” – mondta. Az író azt is kiemeli könyvében, hogy a folyamatos székelyföldi zászlócirkusz helyett ipari parkokra van szükség a fejlődéshez, hiszen az állandó cirkusz elriasztja a vállalkozókat, nem pedig vonzza.
Czika Tihamér azzal az alapgondolattal várja az olvasókat a könyvbemutatóra, hogy legyenek nyitottabbak úgy a más nemzetiségű, mint a másképp gondolkodók irányába, hiszen ennek a kötetnek is az a célja, hogy vitára hívja az embereket és gondolkodásra késztesse őket.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
szóljon hozzá!