Csendes sztrájk, elégedetlenkedő páciensek

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Csendben zajlott a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban az egészségügyi dolgozók hétfőre meghirdetett két órás munkabeszüntetése. Elégedetlenségüknek inkább a páciensek adtak hangot.

Nagy D. István

2013. november 25., 14:092013. november 25., 14:09

A megmozdulást az intézmény kapujánál elhelyezett Sanitas szakszervezet zászlaja jelezte, a sztrájk egyébként a tervezett módon zajlott, 8 és 10 óra között. Az alkalmazottak és az érdekvédelmi szervezet tagjai reggel nyolc órakor a főépületben gyülekeztek, viszont a rossz időjárás miatt a tervezett kivonulás a kórház udvarára elmaradt. Vasile Neagovici, a Sanitas érdekvédelmi szervezet helyi vezetőjének egyébként kisebb gondja akadt a páciensekkel is. Többen nem akarták elfogadni, hogy sem a járóbeteg rendelőben, sem az osztályokon nincs tevékenység, csak a sürgősség üzemelt a jelzett időintervallumban. Neagovici szerint többen illetlen szavakat használtak, hogy kifejezzék elégedetlenségüket. A bizalmi szerint a felháborodás nem volt jogos, hiszen több mint egy hete már meghirdették, hogy november 25-én két órás munkabeszüntetésre készülnek.

András Nagy Róbert, a kórház menedzsere szerint az intézmény működésében bekövetkező bármely változás azonnali reakciót kelt, ebben az esetben ez a páciensek elégedetlenségében nyilvánult meg.

Ami a november 28-ra ígért általános munkabeszüntetést illeti, a menedzser elmondta, jelenleg nem is mer erre gondolni. Egy ilyen megmozdulás ugyanis komoly hatással lesz az intézmény működésére, figyelembe véve, hogy a szolgáltatás folytonossága is megszakadhat, ami a figyelmeztető sztrájk esetében még nem tevődött fel, így például a sürgősségi osztályt sem rohanták le. A menedzser reméli, hogy az általános sztrájkra végül nem kerül sor. Újságírói kérdésre válaszolva hozzátette: felkészültek arra is, hogy a november 28-án mégis sor kerül a munkabeszüntetésre. Az előzetes egyeztetések értelmében – és a törvény előírásainak megfelelően – a tevékenység egyharmada biztosítva lesz, azaz a sürgősségi eseteket, a bentfekvőket mindenképp ellátják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
Hirdetés
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
Hirdetés