
Fotó: Bodor Janos
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) indoklása szerint nem egyértelműen diszkriminatív az a sürgősségi kormányrendelet, amellyel a bukaresti kabinet a Kovászna és Hargita megyei ortodox püspökségnek juttatta a Kovászna városban álló Fenyő (Bradul) Szállót – hívta fel a figyelmet Gazda Zoltán, aki háromszéki civilekkel közösen tett feljelentést az ügyben.
2014. november 20., 22:182014. november 20., 22:18
Gazda – aki mellébeszélésnek nevezte a CNCD-től a napokban kézhez kapott 13 oldalas indoklást – rámutatott, a dokumentum szerint a sürgősségi kormányrendelet nem hozta hátrányos helyzetbe a többi felekezetet, mivel azok nem kérték a fürdővárosi ingatlant.
A CNCD ugyanakkor azt is leszögezi, az ügyben az Alkotmánybíróságnak kell döntést hoznia, a hasonló ügyek nem tartoznak a diszkriminációellenes tanács hatáskörébe. Gazda Zoltán jelezte: fellebbezni fog a CNCD döntése ellen, mivel a civilek számára egyértelmű, hogy a kormányrendelet hátrányos helyzetbe hozta a többi felekezetet, ez pedig ellentmond a vallási törvénynek és az alkotmánynak.
„A többi felekezet biztosan nem kérne egy szállodát a kormánytól, hiszen álmodni se mernek ilyen kezelőközpontokról, amikor még a jussukat sem szolgáltatták vissza” – szögezte le Gazda. Elmondta továbbá, a civilek a brassói táblabíróságon is kérték a rendelet viszszavonását; azt szeretnék elérni, hogy az épületet a kovásznai városi önkormányzat kapja meg.
A perbe egyébként a kovásznai magyar történelmi egyházak egy része is belépett. Gazda Zoltán egyébként úgy tudja, az ortodox egyház már alapot öntött a Fenyő Szálló területén, tudomása szerint ortodox kápolna építését tervezik a vendéglátóipari egység mellett.
Thiesz János, a fürdőváros polgármestere megkeresésünkre elmondta, az önkormányzattól nem kértek építkezési engedélyt, ezért nem tartja valószínűnek, hogy a közeljövőben építkezni kezdenek. Az elöljáró egyébként úgy tudja, az ortodox püspökség hivatalosan még nem tulajdonosa a Fenyő Szállónak.
Mint ismeretes, a Ponta-kabinet tavaly karácsonykor sürgősségi kormányhatározattal a Hargita és Kovászna megyei görögkeleti püspökségnek ajándékozta a kovásznai Tündérvölgyben álló, ásványvizes kezelőközponttal és sportpályákkal is rendelkező kétcsillagos szállót. A Ponta-kabinet „a román nép nemzeti identitásának a megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó román ortodox egyház támogatásának” erkölcsi parancsára hivatkozott. Az ortodox egyház a 89 szobás szálloda felújítását is elkezdte.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!