
Fotó: CIVEK
A szimbólum ereje a kommunikációban címmel szervez civil konferenciát a CIVEK péntek délelőtt. Az eseményre a Civil Napok keretén belül kerül sor, így a két időpontban és két helyszínen megszervezett civil sétány záróakkordja lesz.
2014. november 13., 17:292014. november 13., 17:29
2014. november 13., 17:302014. november 13., 17:30
A konferencia célja felhívni a figyelmet a szimbólumok jelentőségére a gondolatok, üzenetek közvetítésében, illetve mindezt gyakorlati példákkal is hivatottak szemléltetni. Az eseményre való regisztráció fél 10-től kezdődik, majd 10 órától Bereczki Kinga, a Civilek Háromszékért Szövetség, valamint a Háromszéki Közösségi Alapítvány elnöke mond köszöntő beszédet. Az esemény első részében fél 11-ig Méder Mednyánszky Emese reklámtanácsadó Logó a márkában címmel tart előadást, majd Damokos Csaba tervező és képzőművész a Használt, az elhasznált és a haszontalan című értekezését hallgathatják meg az érdeklődők.
Ezt követően húsz perces kávészünetet tartanak, majd a fórum második felének meghívottja Toró Attila, reklámgrafikus és fotós lesz, aki gyakorlati példákkal szemléltetve tart beszélgetést a civil szervezeti kommunikációban fellelhető arculati elemekről. Bereczki Kinga a Háromszéki Közösségi Alapítvány gyakorlatában használt szimbólumokról tart beszélgetést a Márka neve: Háromszék címmel. A Nemere útjának felépített arculatával kapcsolatosan Ráduly Attila, a zöld-út létrehozását kezdeményező kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület elnökét hallgathatják meg az érdeklődők a Civil Fórumon. A konferenciát záró beszélgetésre, továbbá az elhangzottak összefoglalására negyed 1-től kerül sor.
A fórumra különben negyedszerre kerül sor a Civil Napok keretein belül. Két helyszínen és két időpontban, szeptemberben és októberben Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen került sor Civil Sétányra, amely alkalmával a szervezetek bemutatkozhattak, tevékenységeiket népszerűsíthették. Mint ismeretes, a konferenciát is minden évben megszervezik Sepsiszentgyörgyön, amellyel a céljuk, hogy ne csupán népszerűsítési lehetőséget, hanem szakmai fejlődést is biztosíthassanak a szervezeteket képviselők számára. A beszélgetéseken egymás tapasztalatait, valamint jó példákat ismerhetnek meg a civilek is, tanulhatnak, és a szervezet mindennapi életébe beleépíthetik az elsajátítottakat.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!