
Fotó: Nagy D. István
Több mint félszáz személy képviseli a sepsiszéki pedagógusokat az országos tanügyi tiltakozáson szerdán Bukarestben.
2013. november 05., 15:592013. november 05., 15:59
2013. november 06., 13:532013. november 06., 13:53
„Hajnali hat órakor indulunk, és reményeink szerint délelőtt 10 órára Bukarestben leszünk a tüntetésre szánt jelképeinkkel együtt, mindannyian ködmönben” – mondta Nagy Gábor szakszervezeti elnök. Hozzátette, tiltakozva menetelnek el a parlament majd a kormánypalota előtt, mindenütt benyújtva követelményeik listáját.
„Nem tárgyalásokat akarunk, a tárgyalásokban mindig partner a miniszter. A baj az, hogy a szükséges döntések nem születnek meg, ezért kénytelenek vagyunk követeléseinkért, a törvények betartásáért az utcára, Bukarestbe vonulni. A szervezők előrejelzései szerint legkevesebb tízezren leszünk” – tette hozzá Nagy Gábor.
A Tanügyi Szabad Szakszervezet háromszéki vezetője leszögezte, a helyzet tarthatatlan. Szerdán magasabb szintű megbeszélést tartanak a szakszervezeti vezetők a szülőkkel és az egyetemistákkal, mert közös megmozdulásban gondolkodnak.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
szóljon hozzá!