Büdös-hegy napja ötödször

Mintegy kétszáz résztvevővel zajlott az ötödik alkalommal megtartott Büdös-hegy napja. A szombati nap folyamán tartott rendezvényt a Vinca Minor Egyesület szervezte.

Bartos Lóránt

2014. május 12., 16:552014. május 12., 16:55

A Büdös-hegy napjának – amin idén is jórészt diákok vettek részt – Para Zoltán szervező szerint az a célja, hogy az oktatásban is megjelenjenek, integrálódjanak a természeti értékek, amelyek a Csomád-Bálványos területre jellemzők. 

A mintegy kétszáz bekapcsolódóval zajló rendezvény délelőttjén történelem, földrajz, biológia és irodalom tantárgyakból versenyeket tartottak, a helyi sajátosságokra fektetve a hangsúlyt. „Van egy pár lelkes, külősként tevékenykedő pedagógus munkatársunk Kézdivásárhelyről, Sepsiszentgyörgyről, Kovásznáról és a városok vonzásköréből, akik előzetesen összeállítják az anyagot, amiből lehet készülni a versenyre. A feltételünk az volt, hogy valamilyen szinten, de érintőlegesen mindenképp foglalják bele a természetvédelmet, a Csomád-Bálványos területét, a Bálványos várát és a természeti értékeinket” – mondta Para Zoltán. A délelőtt folyamán kabalakészítés is volt, a környéken és a helyszínen található elemekből – így tobozokból, levelekből, ágakból stb. – készítettek figurákat. Ugyanakkor kerékpártúrát szerveztek, a résztvevők Bükszád és a bálványosi Grand Hotel között bringáztak, a túra a szálló parkolójában ügyességi versennyel ért véget.

Délután túrákat, tájékozódási futást, növényhatározást szerveztek, illetve be lehetett nevezni a Tájékozódjunk az erdőben térkép és iránytű segítségével nevü programba is. A felsoroltakon kívül a gyerekeket a Mesevarázs nevü foglalkozással arra serkentették, hogy tematkus, általuk kitalált történeteket adjanak elő. Az ötödik alkalommal megszervezett rendezvény résztvevői Háromszékről érkeztek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
2026. június 22., hétfő

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön

Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.

Egy medvét kilőttek, egy másiknak csapdát állítottak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés