
Fotó: Farkas Antal
Részt kell venni az autonómiatervezetről szóló közvitán – szorgalmazza Biró Zsolt. A Magyar Polgári Párt (MPP) országos elnöke csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján kifejtette, az RMDSZ a dél-tirolinál gyengébb autonómiastatútumot próbál bevinni a román közbeszédbe, de – tette hozzá – részt kell venni a fórumokon, és olyan végleges változatot kell benyújtani a parlamentbe, amely a legszélesebb támogatottságot élvezi.
2014. október 23., 21:012014. október 23., 21:01
2014. október 24., 08:302014. október 24., 08:30
„Dél-Tirolban sem az első autonómiatörvény hozta el a megnyugtató megoldást” – szögezte le a politikus. Biró szerint jelenleg az a legfontosabb, hogy minden erdélyi magyar párt, így az RMDSZ is kimondja: a Székelyföldön nem elég a személyi elvű autonómia. Meglátása szerint ugyanakkor ez a statútum „végre az autonómia felé visz, ha az ebben foglaltak megvalósulnak, még lehet bővíteni”.
Arra az újságírói felvetésre, hogy az RMDSZ kisajátította a közös autonómiatervezetet, Biró leszögezte, a szövetségnek ez most kampányban fontos, nekik viszont a közvita az elsődleges.
Az erdélyi magyar jobboldal esetleges fúziójáról Biró Zsolt kifejtette, komolyan gondolják, hogy az erdélyi magyar politika nem bír meg két pártot a jobboldalon, de olyan kompromisszumot nem tudnak kötni, ami révén pártjuk eszmeisége sérül. „Nem lehet, hogy a nyúl viszi a vadászpuskát, a farok csóválja a kutyát, hiszen nekünk hét polgármesterünk van, az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) csak egy, s mi ötven önkormányzati képviselővel többet szereztünk” – magyarázta az MPP elnöke.
Hozzátette, a néppárt most a kampánnyal van elfoglalva, ezért nem tárgyalnak, pedig – mint mondta – sürget az idő, hiszen jövő év elején már készen kell állniuk a 2016-os önkormányzati választásokra.
Az elnökválasztás kapcsán eközben leszögezte: „nem a mi meccsünk”, a felmérések is jelzik, hogy a magyar közösséget nem hozza lázba. A második fordulóban is a választókra bízzák a döntést, hiszen nehéz lesz választani az asszimilációs politikát megtestesítő Victor Ponta és a román asszimiláció végterméke, Klaus Johannis között.
A pártok közötti migrációt lehetővé tevő rendeletet ugyanakkor nem tartja elegánsnak, de az átigazolások nem veszélyeztették az RMDSZ-szel való együttműködésüket, mert nem érezték, hogy a szövetség országos kampányt épített volna a pártmigrációra, inkább a helyi sértődések motiválták az átállókat.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!