
A hét folyamán mutatja be a kézdivásárhelyi Városi Színház a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt, Kolcsár József rendezésében.
2013. október 07., 11:282013. október 07., 11:28
Déry Tibor azonos című kisregényét 40 éve alkalmazták először színpadra, azóta számos magyar és külföldi társulat is bemutatta a magyar musicalt. Ezúttal a kézdivásárhelyi Macskakő diákszínjátszó-csoport tagjai és a helyi fiatalok előadásában tekinthetik meg a céhes város lakói. A klasszikus rockmusical az Orfeusz-motívumra épül: a szerelmes férfi alászáll az alvilágba, elragadott kedvese megkeresésére. A darabban Presser Gábor slágerré vált dalai minden korosztály számára meghatározóak, hiszen ki ne ismerné a Ringasd el magad vagy a Valaki mondja meg című dalokat?
A bemutató előadásra október 8-án, kedden 19 órától, a Gábor Áron bérletesek számára kerül sor, míg október 9-én, 19 órától a Toldi bérletesek számára mutatja be a Városi Színház az előadást. Az első bérletes előadásokra még mindig vásárolhatók bérletek a Vigadó Művelődési Ház szervezőirodájában, munkanapokon 8 – 16 óra között. Ugyanakkor jegyet is lehet váltani, felnőtteknek 15 lejes, míg nyugdíjasoknak és diákoknak 10 lejes áron.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!