
A város szellemiségéhez igazodva, a neves elődök Barabás Miklós, Gyárfás Jenő, Hervai Zoltán által képviselt vonalat követve mutatkozott be a Sepsiszentgyörgyi Festőiskola. Az elnevezés Ütő Gusztáv Munkácsy-díjas képzőművész, egyetemi tanártól származik, aki két diákjával közösen állított ki a Míves Házban berendezett tárlaton, melyet kedden nyitottak meg.
2013. november 20., 19:242013. november 20., 19:24
A kötődést a nagy festőelődökhöz az is jelezte, hogy Gyárfás Jenő (a városi képtár az ő nevét viseli) eredet, 1924-es önarcképét is megtekinthette a közönség, a megnyitó idejére ugyanis kölcsönadta a múzeum.
Ütő Gusztáv, az egyetem elvégzése óta rövid megszakítást leszámítva mindig is tanított, többnyire festészetet. „Én tulajdonképpen most kihasználtam az alkalmat, hogy ilyen tehetséges diákjaim vannak, elmondtam a kiállítás megnyitóján is, hogy a tanítványok már most meghaladták a mesterüket és ez az igazi sikerélmény, felemelő és megtisztelő, hogy velük együtt állíthatok ki” – mondta el portálunknak Ütő Gusztáv. Szerinte fontos a portré, de a történelmi témához való közeledés, a jeles pillanatok megjelenítése is, ezeket lehetne a Sepsiszentgyörgyi Festőiskola közös jegyeinek nevezni.
Máthé László Kolozsváron a Művészeti Egyetemen másodéves mesterképzős hallgató, kérdésünkre elárulja, ez az a nyelv, amelyen keresztül meg tudja fogalmazni mondandóját – szociális kérdésekre érzékeny, de akár politikai ügyek is megihletik. A kiállítók közül a legfiatalabb Lőrincz Róbert, a tizenkettedikes diákot az emberi test lefestésének kihívása foglalkoztatja, szerinte nagyobb is a sikerélmény, ha realista módon fest meg valamit, mint amikor egy absztrakt mű készül. A három kiállító munkái a látványhű ábrázolást követik, mégis a korukból kifolyólag és érdeklődési körüknek megfelelően egyéni hangot ütnek meg. Mindhárman a realizmus és a mai kor művészeti tendenciái között igyekeznek formai és tartalmi kérdéseket megválaszolni a hagyományos festészet nyelvén. A tárlatot a Míves Házban december elsejéig lehet megtekinteni.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!