
A Kós Károly-emlékév csúcspontja a Szent György-napok keretében zajlik – jelentette be Vargha Mihály, a Kós által tervezett Székely Nemzeti Múzeum vezetője.
2013. március 07., 13:432013. március 07., 13:43
2013. március 07., 14:122013. március 07., 14:12
A neves építész életének állomásait elevenítik fel a városnapokra tervezett gálán, melynek keretében bemutatják a Kós Károly világa című kiálltást. A kiállítás alapját képezi a sepsiszentgyörgyi történész, Csáki Árpád kutatása, melynek során levelekre, tervrajzokra bukkant, és kutatómunkájával segítette a tárlat megrendezését.
Vargha Mihály múzeumigazgató kifejtette: 1912 meghatározó év volt Kós Károly életében, hiszen ekkor költözött Budapestről Sztánára, ami a magyar főváros és Székelyföld között van félúton. Ugyanakkor szintén ebben az évben alkotta meg három fő művét: a Székely Nemzeti Múzeumot, a budapesti állatkert főbb épületeit, valamint a sztánai varjúvárat is. Ezeknek a műveknek állít emléket a kiállítás, de a neves építész kortársakkal való viszonyát és munkásságának állomásait is megismerhetik az érdeklődők. A rendezvény kurátora Anthony Gal, aki angol származású, de évtizedek óta járja Erdélyt Kós hagyatékát kutatva, és a ma élő legnagyobb Kós-kutatónak számít – mondta Vargha Mihály. A Kós világa tárlatra, valamint a Kós és Székelyföld című könyv bemutatójára április 25-én kerül sor a múzeumban, ahol ritka fotókat, hetven darab vázlatot és más ritkaságokat mutatnak be a budapesti fővárosi levéltár jóvoltából.
A Kós-emlékév rendezvényei mellett Vargha Mihály a városnapi eseményekről is beszélt, kiemelve a kultúrkert jelentőségét, melynek a múzeum udvara ad otthont. Az igazgató már évek óta támogatja, hogy a fesztivál „betérjen a múzeum udvarára”, mivel ott egy nívósabb, elitebb szolgáltatást lehet nyújtani. „Fontosak a gyerekprogramok, a népzene és a kirakodóvásár is, valamint a borudvar, ahol drága, de minőségi borokat lehet kóstolni úgy, hogy közben a Dresch Mihály Quartet zenél” – mondta az igazgató.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!