Vita a liberális háromszéki vezetők között

Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora a párt sepsiszentgyörgyi elnöke, Mădălin Guruianu múlt heti kijelentését – miszerint értelmetlen óriászászlókkal vonulni a városban – kommentálta, remélve, hogy ezt a pártban elfoglalt pozícióján kívül tette. Szó esett egy új törvénytervezetről is.

Bencze Melinda

2015. január 28., 22:072015. január 28., 22:07

2015. január 28., 22:102015. január 28., 22:10

A liberális szenátor keddi közleményében kifejtette, nem volt időszerű Mădălin Guruianu kijelentése, ugyanakkor megjegyzi, hogy ezt a párt sepsiszentgyörgyi elnöke a PNL-ben betöltött pozícióján kívül tette. Marius Obreja ezt azért feltételezi, mert minden román állampolgárnak törvény adta joga van úgy a nemzeti zászló felvonására, hordására, mint arra, hogy bármilyen más nemzeti jelképet viseljen mindaddig, amíg nem pejoratív sértő szándékú vagy jelentésű.

A szenátor arra is kitér, a törvénykezés nem egyértelmű, értelmezésében pedig néhány kiskapu található, ezért úgy döntött: egy törvénytervezetet ad be az alsóházba, amely legfőbb tulajdonsága alapján minden állampolgár számára megadná a lehetőséget, hogy bármilyen nemzeti szimbólumot felvonhasson, használhasson, viselhessen addig, amíg az törvényes keretek között elfogadott, valamint amíg kitűzik Románia zászlóját is mellette.

„A zászlónak megvan a saját szerepe. Semmilyen formában nem akarom megkérdőjelezni a fontosságát, de nem kedvelem azt a helyzetet, amikor valaki csak azért lobogtatja ezeket, mert azt próbálja bizonygatni, hogy ki az úr a régióban. Hasonlóképpen reagáltam decemberben is – amikor a magyarok vonultak utcára a székely és magyar óriás zászlókkal –, mert ez az egész sehova sem vezet, egyszerűen csak fejjel mennek a falnak. Ez nem csupán egy ördögi kör, hanem egy egyre inkább növekvő spirál, és félek, hogy hasonló fog történni március 15-én a magyarok részéről is, majd ugyanígy tovább fog folytatódni” – tette nyilvánossá újra szerda délután Mădălin Guruianu.

Megjegyezte azt is, hogy az ehhez hasonló gesztusoknak nincs helye a megyeszékhelyi közösségben, hiszen azok csupán egyre inkább elmélyítik a románság és a magyarság közti szakadékokat. A párt sepsiszentgyörgyi elnöke arra is kitért, hogy Marius Obreja 2013 februárjában már tett hasonló kijelentést: „felelős politikusként az a feladatunk, hogy pozitív üzeneteket adjunk át, valamint azokat a kérdésköröket hangsúlyozzuk, amelyek közelebb hoznak bennünket, nem pedig szétválasztanak. Meg vagyunk győződve a történelem fontosságáról, ugyanakkor amennyiben csak hátrafelé tekintünk, az csakis egy perspektívák nélküli jövőkép alkotásában segíthet. Azért fogunk harcolni, hogy a román és a magyar közösség együtt tudjon élni, a jövő irányába tekintve” – idézte Mădălin Guruianu a szenátor szavait. Éppen ezért lepődött meg Marius Obreja reakcióján, ám ennek ellenére kijelentette: igaza van a szenátornak, és valóban nem a Nemzeti Liberális Párt színeiben tette közzé gondolatait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés