Hirdetés
Hirdetés

Balesetek a Székely Vágtán: minden szabályt betartottak a szervezők, a balsors műve a versenyzők esése

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A Székely Vágta döntőjében történt balszerencsés események, két versenyző esése és az egyik ló tragikus lábtörése nem teszik szükségessé a szabályzat módosítását – tájékoztatták lapunkat a szervezők, hangsúlyozva, hogy minden teljesen szabályosan történt.

Bodor Tünde

2025. június 25., 20:532025. június 25., 20:53

A Nemzeti Vágta előfutamának számító Székely Vágtán a győzelemre esélyes Tamás Csaba lova, Chi Lo Sa Chomodus súlyosan megsérült: lába szilánkosra tört, emiatt azonnal el kellett altatni. Az eset után számos ló- és állatszerető ember tette fel a kérdést a közösségi oldalakon, hogy indulhatott-e egy korábban sérült ló a versenyen. Kiderült ugyanis, hogy Chomodus korábban jobb hátsó lábán ínszakadást szenvedett, és valószínűleg ezt kímélendő, megerőltethette az első lábát, amely végül kibicsaklott alóla.

Hirdetés

A Vadon Egyesület ügyvezető igazgatóját, Demeter Jánost, a Székely Vágta főszervezőjét kérdeztük arról, hogy nem lenne-e indokolt szigorítani a részvételi és biztonsági előírásokon a lovak és lovasok tekintetében. Demeter János elmondta:

Idézet
Nem a Székely Vágta szervezői állapítják meg a szabályokat, hanem a Nemzeti Vágta szervezői. Mi semmin sem változtatunk, csak betartjuk a szabályokat.”
•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A Nemzeti Vágta előfutamainak igazgatója, Winkler Zsolt is tanúja volt az Óriáspincetetőn történteknek. Chomodus sikeresen átment az állatorvosi vizsgálaton, és versenyképesnek minősült, miután a két évvel korábbi ínszalagszakadása után hosszas rehabilitáción vett részt Magyarországon, majd fokozatosan megkezdte az edzéseket. A döntőn készült felvételek elemzéséből Demeter János tájékoztatása szerint egyértelműen kiderült, hogy

a ló elülső lába mondta fel a szolgálatot, nem történt ütközés vagy összecsattanás.

A pálya minősége is megfelelő volt, melyet a verseny előtt a lovak tulajdonosai, lovasai, a szervezők és a Nemzeti Vágta képviselője mindig végigjárnak. Idén egyöntetűen az eddigi legjobbnak véleményezték.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A versenyzők számára a szabályzat szerint kötelező a gerincvédő, védőmellény és sisak viselése. Minden egyéb védőfelszerelés opcionális, és a lovasok egyéni belátására van bízva. Fontos megjegyezni, hogy

valószínűleg a legkorszerűbb felszerelés sem tudja teljesen kizárni a sérüléseket, csak csökkenteni azok súlyosságát.

Tamás Csaba végül szerencsésnek mondhatja magát, mert csontja nem tört, és még az a ló is, amelyik vágta közben megrúghatta volna, átugrotta őt.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Közlemény a 14. Székely Vágta baleseteiről

A másik versenyző állapotáról, aki a Góbé+ futamban esett le a lóról a célvonalon túl, a szervezők közleményéből tudhattunk meg többet. „A 14. Székely Vágta eseménysorozata a megszokott színvonalon, nagy közönségsikerrel és emlékezetes pillanatokkal zárult az Óriáspincetetőn. A döntő napját azonban két baleset is beárnyékolta, amelyek kapcsán szeretnénk részletes tájékoztatást adni a sérültek állapotáról.

A Góbé+ futam győztese, Incze Dorka (Gyimesközéplok) a befutót követően esett le Princess Alice nevű lováról.

A fiatal lovasnak medencecsont-repedése van, amely – az orvosi vélemény szerint – nem igényel műtéti beavatkozást.

Az esés során a fejét is beütötte, ennek kivizsgálása jelenleg is folyamatban van. Dorka állapota stabil, és bízunk benne, hogy hamarosan megkezdheti a felépülést. Ezúton is kívánunk neki mielőbbi felépülést!” – áll a közleményben.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A másik balesetről is beszámoltak. Mint írják, a Székely Vágta döntőjében történt a másik baleset, amikor a tapasztalt versenyző, Tamás Csaba és lova, Chi Lo Sa Chomodus a második körben felbuktak. „A ló – több mint kilenc hónapos intenzív edzés és állatorvosi ellenőrzés után – teljesen egészségesen indult a versenyen, az első két kör során semmilyen rendellenességre utalót nem mutatott.

Idézet
A baleset okát egyelőre nem tudni, de a bukás következtében a ló bal első lába szilánkosra tört, a sérülés orvosi szakvélemény szerint műthetetlennek bizonyult. A ló szenvedésének elkerülése érdekében, az állatorvosok javaslatára és a tulajdonos beleegyezésével, Chomodus-t humánusan el kellett altatni.”

Hozzátették, hogy Tamás Csabát a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórházba szállították, ahol alapos kivizsgálás után kiderült, hogy

bár csonttörést nem szenvedett, jobb vállát és lábát erős ütés érte.

Állapota stabil, kórházi ellátást nem igényelt, de további kontrollvizsgálatok várnak rá. A szervezők nevében ezúton is mielőbbi és teljes felépülést kívánnak neki is.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

„A Székely Vágta szervezői nevében köszönetet mondunk minden versenyzőnek, edzőnek, állatorvosnak és a mentőszolgálatnak, akik gyors és szakszerű segítséget nyújtottak a nehéz helyzetekben.

Idézet
Az esemény továbbra is a felelős állattartás és a biztonságos lovassport elkötelezett híve.

Ezúton kérünk mindenkit, aki a balesetekről bármilyen felvétellel vagy fényképpel rendelkezik, hogy a verseny szakszerű kiértékelését elősegítendő juttassa el hozzánk a szekelyvagta18@gmail.com címen keresztül” – fogalmaznak a szervezők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Nyolc kutyát altattak el tavaly a szépmezői menhelyen

A szépmezői kutyamenhelyen jelenleg 99 kifejlett kutyát és 22 kölyköt gondoznak. A befogások száma nem csökken, folyamatosan újabb és újabb példányok érkeznek, így a vezetőségnek néha altatáshoz is kell folyamodnia.

Nyolc kutyát altattak el tavaly a szépmezői menhelyen
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Nem várnak tovább: már hétvégén temetik a telet Kézdivásárhelyen

Bár a farsang farkáig még jó néhány nap van hátra, nem mindenhol várnak éppen addig az elűzésével. Kézdivásárhelyen például már ezen az szombaton, február 7-én eltemetik a telet.

Nem várnak tovább: már hétvégén temetik a telet Kézdivásárhelyen
2026. február 06., péntek

Kastélyban lép fel Ádám Julcsi és Gáspár Álmos

Különleges művészi eseménynek lehetnek részesei, akik szombaton ellátogatnak az orbaiszéki Zabolára. A Mikes-kastélyban többek között a tavaly Junior Príma díjjal elismert Ádám Júlia, valamint a sepsiszentgyörgyi Gáspár Álmos is fellép.

Kastélyban lép fel Ádám Julcsi és Gáspár Álmos
2026. február 05., csütörtök

Lehetőség, hogy jót tegyünk: önkénteseket vár a háromszéki tűzoltóság

A Kovászna megyei tűzoltóság felhívása azoknak szól, akik szívesen segédkeznének a mentési akciókban. Mutatjuk az önkéntességi programban való részvétel feltételeit.

Lehetőség, hogy jót tegyünk: önkénteseket vár a háromszéki tűzoltóság
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Ezúttal is a kultúra több területére tekint ki a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet

A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet idén a Helikon 100 centenáriumi ünnepségsorozat koordinálása mellett hangoskönyv-kiadással, közösségi erdőültetéssel és egy különleges, a székely házasodási szokásokat feltáró gyűjtéssel várja a közönséget.

Ezúttal is a kultúra több területére tekint ki a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet
2026. február 05., csütörtök

EMSZ: ne a valódi sérülteket büntessék, hanem szűrjék ki a csalókat

Üdvözlendők, de nem elégségesek az adóügyi korrekciók – vélik a háromszéki EMSZ vezetői, akik szerint a jelenlegi adóterhek nem a mindennapi valóságra, hanem költségvetési kényszerre épülnek, ami csődhullámot indíthat el a vállalkozások körében.

EMSZ: ne a valódi sérülteket büntessék, hanem szűrjék ki a csalókat
2026. február 05., csütörtök

Orvoshiány miatt korlátozzák a betegellátást Kézdivásárhelyen

Február 5-től csak napközben, 14 óráig fogadnak olyan sürgősségi és szülészeti eseteket, amelyekhez aneszteziológus szakorvos jelenléte szükséges – közölte a páciensekkel csütörtökön a kézdivásárhelyi kórház.

Orvoshiány miatt korlátozzák a betegellátást Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Több szempontból is előnyös, ha egy önkormányzat együttműködik a Waze-zel

Az autósok mellett az önkormányzatok, útkezelők tevékenységét is segítheti az egyik legnépszerűbb közösségi navigációs alkalmazás partnerségi programja, amelyhez Háromszék is csatlakozott. Utánajártunk, mit jelent ez az együttműködés a gyakorlatban.

Több szempontból is előnyös, ha egy önkormányzat együttműködik a Waze-zel
2026. február 04., szerda

A holokauszt helyi emlékezete Sepsiszentgyörgyön

Az egykori sepsiszentgyörgyi zsidó közösségről és annak emlékezetéről beszéltek kedden este a Bod Péter Megyei Könyvtár előadótermében. A holokauszt óta alig esik szó róluk, pedig emlékezni számunkra is fontos.

A holokauszt helyi emlékezete Sepsiszentgyörgyön
2026. február 04., szerda

Az időben felfedezett rákos megbetegedés jó eséllyel gyógyítható

Havonta több száz beteget kezelnek Marosvásárhelyen az onkológiai klinikán, nemcsak Maros megyeieket, hanem máshonnan érkezőket is. A rák elleni küzdelem világnapján megmutatták az új sugárterápiás eszközt, amivel még célzottabban tudnak gyógyítani.

Az időben felfedezett rákos megbetegedés jó eséllyel gyógyítható
Hirdetés