
Fotó: Pinti Attila
A Székely Vágta döntőjében történt balszerencsés események, két versenyző esése és az egyik ló tragikus lábtörése nem teszik szükségessé a szabályzat módosítását – tájékoztatták lapunkat a szervezők, hangsúlyozva, hogy minden teljesen szabályosan történt.
2025. június 25., 20:532025. június 25., 20:53
A Nemzeti Vágta előfutamának számító Székely Vágtán a győzelemre esélyes Tamás Csaba lova, Chi Lo Sa Chomodus súlyosan megsérült: lába szilánkosra tört, emiatt azonnal el kellett altatni. Az eset után számos ló- és állatszerető ember tette fel a kérdést a közösségi oldalakon, hogy indulhatott-e egy korábban sérült ló a versenyen. Kiderült ugyanis, hogy Chomodus korábban jobb hátsó lábán ínszakadást szenvedett, és valószínűleg ezt kímélendő, megerőltethette az első lábát, amely végül kibicsaklott alóla.
A Vadon Egyesület ügyvezető igazgatóját, Demeter Jánost, a Székely Vágta főszervezőjét kérdeztük arról, hogy nem lenne-e indokolt szigorítani a részvételi és biztonsági előírásokon a lovak és lovasok tekintetében. Demeter János elmondta:
Fotó: Pinti Attila
A Nemzeti Vágta előfutamainak igazgatója, Winkler Zsolt is tanúja volt az Óriáspincetetőn történteknek. Chomodus sikeresen átment az állatorvosi vizsgálaton, és versenyképesnek minősült, miután a két évvel korábbi ínszalagszakadása után hosszas rehabilitáción vett részt Magyarországon, majd fokozatosan megkezdte az edzéseket. A döntőn készült felvételek elemzéséből Demeter János tájékoztatása szerint egyértelműen kiderült, hogy
A pálya minősége is megfelelő volt, melyet a verseny előtt a lovak tulajdonosai, lovasai, a szervezők és a Nemzeti Vágta képviselője mindig végigjárnak. Idén egyöntetűen az eddigi legjobbnak véleményezték.
Fotó: Pinti Attila
A versenyzők számára a szabályzat szerint kötelező a gerincvédő, védőmellény és sisak viselése. Minden egyéb védőfelszerelés opcionális, és a lovasok egyéni belátására van bízva. Fontos megjegyezni, hogy
Tamás Csaba végül szerencsésnek mondhatja magát, mert csontja nem tört, és még az a ló is, amelyik vágta közben megrúghatta volna, átugrotta őt.
Fotó: Pinti Attila
A másik versenyző állapotáról, aki a Góbé+ futamban esett le a lóról a célvonalon túl, a szervezők közleményéből tudhattunk meg többet. „A 14. Székely Vágta eseménysorozata a megszokott színvonalon, nagy közönségsikerrel és emlékezetes pillanatokkal zárult az Óriáspincetetőn. A döntő napját azonban két baleset is beárnyékolta, amelyek kapcsán szeretnénk részletes tájékoztatást adni a sérültek állapotáról.
A Góbé+ futam győztese, Incze Dorka (Gyimesközéplok) a befutót követően esett le Princess Alice nevű lováról.
Az esés során a fejét is beütötte, ennek kivizsgálása jelenleg is folyamatban van. Dorka állapota stabil, és bízunk benne, hogy hamarosan megkezdheti a felépülést. Ezúton is kívánunk neki mielőbbi felépülést!” – áll a közleményben.
Fotó: Pinti Attila
A másik balesetről is beszámoltak. Mint írják, a Székely Vágta döntőjében történt a másik baleset, amikor a tapasztalt versenyző, Tamás Csaba és lova, Chi Lo Sa Chomodus a második körben felbuktak. „A ló – több mint kilenc hónapos intenzív edzés és állatorvosi ellenőrzés után – teljesen egészségesen indult a versenyen, az első két kör során semmilyen rendellenességre utalót nem mutatott.
Hozzátették, hogy Tamás Csabát a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórházba szállították, ahol alapos kivizsgálás után kiderült, hogy
Állapota stabil, kórházi ellátást nem igényelt, de további kontrollvizsgálatok várnak rá. A szervezők nevében ezúton is mielőbbi és teljes felépülést kívánnak neki is.
Fotó: Pinti Attila
„A Székely Vágta szervezői nevében köszönetet mondunk minden versenyzőnek, edzőnek, állatorvosnak és a mentőszolgálatnak, akik gyors és szakszerű segítséget nyújtottak a nehéz helyzetekben.
Ezúton kérünk mindenkit, aki a balesetekről bármilyen felvétellel vagy fényképpel rendelkezik, hogy a verseny szakszerű kiértékelését elősegítendő juttassa el hozzánk a szekelyvagta18@gmail.com címen keresztül” – fogalmaznak a szervezők.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!