
Fotó: Bodnár Arthur
Babakocsis gyalogtúrára kerül sor május 25-én Sepsiszentgyörgyön a sportnapok keretében.
2013. május 10., 16:282013. május 10., 16:28
2013. május 13., 09:432013. május 13., 09:43
A Tipe Tupa és a Fontis Egyesületek negyedik alkalommal szerveznek babakocsis gyalogtúrát és családi programot a sportnapok keretében. Szabó Enikő szervező elmondta, a gyalogtúra az Erzsébet park játszóterétől indul május 25-én 10 órakor, a rendezvény egyik nem titkolt célja a babakocsival való közlekedés hiányosságaira való rávilágítás. Bár az utóbbi időben javult a helyzet, még mindig akadnak olyan útszakaszok, ahol nehezen lehet babakocsival közlekedni, a lépcsősorok mellett sok esetben hiányzik a lejáró rész.
A sportnapok keretében a legkisebbek, a 2-6 évesek számára játékos vetélkedőket szerveznek, melyen minden kisgyereknek díjakkal és oklevelekkel kedveskednek. A szakszerű foglalkozásokat Albu Enikő testnevelő tanár vezeti és Váncsa Enikő pszichológus segíti.
A szervezők szerint a színes családi program mozgásra és közös együttlétre buzdítja a sepsiszentgyörgyieket. Tavaly mintegy 70 felnőtt és legalább ugyanennyi gyerek vett részt a sportnapok bébi és kisgyerek számára szervezett programjain.
Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.
Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.
Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
szóljon hozzá!