Turistalátványossággá alakítanák az őrkői cigánytelepet

A sepsiszentgyörgyi Őrkő lakótelepről szóló pályázatokat nyújtana be a város önkormányzata, mely révén turisztikai faluvá alakítanák a városrészt – jelentette be Antal Árpád.

Bús Ildikó

2013. szeptember 18., 11:532013. szeptember 18., 11:53

Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: a lakóövezet helyreállítására az Európai Uniónál szeretnének pályázni. Amennyiben elnyernék az Európai Kulturális Főváros címet, az ilyen módon a városba érkező forrásokból is lehetne az Őrkő felújítására fordítani. A megvalósításhoz mintegy 15 millió euróra lenne szükség. Az összegből a tervek szerint urbanizálnák a város legelmaradottabb részét, lebontanák az illegálisan épített épületeket, lakóházakat és hagyományos roma házakat építenének helyettük. Ugyanakkor mesterségeket is tanítanának az ott élő roma közösség tagjainak: kosárfonást, kovácsolást, bútorfestést, seprűkészítést, és értékesítenék is a saját termékeiket.

Az Őrkő lakótelepen egyetlen ház sincs telekkönyvezve, az ingatlanok törvénytelenül épültek. Antal Árpád kifejtette: mióta ő polgármester, egyetlen ház sem épült ott törvénytelenül. Az Őrkőn mintegy 1500 személy él, többségük munkanélküli, és a nyolc osztályt sem végezte el. A polgármester azt is elmondta, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet egy átfogó felmérést készít az itt élők helyzetéről. Antal Árpád szerint az Őrkő egy szociális bomba, amely fel fog robbanni, és bár több ezer hasonló hely van az országban, a problémát helyben kell orvosolni.

Az őrkői cigányokról Márkus András római katolikus plébános is megjelentetett egy tanulmányt, melyben arról is beszámol, hogy milyen körülmények között élnek a családok: a társadalom hulladékából és a szociális segélyekből, melyet a családok közösen költenek el. „Az egyházi anyakönyvek tanúsága szerint 1996-tól 2008-ig összesen 663 cigány gyermek és ifjú részesült a keresztség szentségében, és 143 temetés volt a cigány hívek körében. Tehát a 12 év alatt 520 személlyel gyarapodott az egyházközség” – írta Márkus András.

Az Őrkőn járva egyébként igénytelen, hevenyészett házakat látni, melyeknek hiányoznak az ablakai. A lakások zöme egyszobás, benne zsúfolódik össze az egész család. A házat, mivel nincs értelme, nem veszi körül kerítés. Márkus András kutatásában kiemeli: a városrészben a legnyomorultabbak azok, akik koldulásból és a gyermekpénzből élnek: a munkanélküliség 85 százalékos. „Ha az okokat kutatjuk, az iskolázatlanság áll az első helyen: a felnőtt cigány lakosság a fenti százaléknak megfelelően első-második vagy maximum a negyedik osztály erejéig látogatta az iskolát. Mindig az utolsó padban volt a helyük, és hogy megtanulnak-e írni, olvasni, számolni, elvégzik-e a nyolc osztályt, tanulnak-e mesterséget, ez senkit sem érdekel. Így alakult ki a társadalmon kívüliségük is” – mondta el a plébános.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
Hirdetés