Az MPP-vel közösen szervezik az aláírásgyűjtést Háromszéken

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Számottevő változás állt be az RMDSZ által a régióátszervezés kapcsán szervezendő helyi referendumok tekintetében. A szövetség vezetői kedden egyeztettek a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetőségével arról, hogy szerdán elindítják az aláírásgyűjtést

Nagy D. István

2013. szeptember 25., 20:512013. szeptember 25., 20:51

2013. szeptember 25., 21:192013. szeptember 25., 21:19

A mostanra végsőnek mondható elképzelésről Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezetének vezetője, valamint Tamás Sándor, a szövetség területi szervezetének elnöke számolt be szerdán. Mint kiderült, Kelemen Hunor szövetségi elnök augusztus végén elhangzott bejelentésétől eltérően nem településenkénti lesz a népszavazás. A Sepsibesenyőn ismertetett kérdéslehetőségek közül egyik sem érvényes, hanem egy, a közigazgatási átszervezéshez közvetlenül kötődő kérdésre kell majd válaszolniuk a szavazópolgároknak.

Tamás Sándor elmondása szerint kedden egyeztettek a Magyar Polgári Párt háromszéki vezetőségével, valamint az RMDSZ polgármestereivel arról, hogy szerdán elindítják az aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy a megyei önkormányzat népszavazást írhasson ki Hargita, Kovászna és Maros megyék egyetlen fejlesztési régióként való működésére. A két elöljáró egyébként elsőként írta alá az íveket. Tamás Sándor kihangsúlyozta, az EMNP a jelek szerint nem csatlakozik a kezdeményezéshez, ennek ellenére azokon a településeken, ahol néppárti vezetés van, lebonyolítják a folyamatot.

A háromszéki önkormányzathoz hasonlóan a másik két megyében is elindítják ezt a folyamatot. A politikus továbbá elmondta, a törvényes előírások értelmében elviekben a megyei önkormányzat elnöke is dönthet referendum kiírásáról. Ugyanakkor a testület tagjainak egyharmada is kezdeményezhet referendumot, de a jelenlegi általános politikai hangulatot véve alapul úgy döntöttek, aláírásgyűjtésbe is kezdenek. A forgatókönyv szerint a szignóknak október 14-ig kell beérkezniük az önkormányzathoz, majd ezek alapján is kezdeményezni lehet a vonatkozó tanácshatározat beterjesztését – a törvény harminc napos határidőt ír elő. A testületi ülésre november 14-én kerül sor, majd amennyiben a prefektus nem támadja meg az előírások által biztosított húsz napon belül, sor kerülhet a népszavazásra. A tanácshatározat szövege egyébként elkészült, és ezt szerdán be is mutatták a sajtónak, egyben a kérdést is ismertetve.

Indokok, esélyek

Mind Antal Árpád, mind Tamás Sándor úgy vélik, jelen pillanatban ez az egyetlen olyan demokratikus eszköz – az utcai megmozdulásokon kívül –, amely révén az erdélyi magyarság képviselői esetleg hatni tudnak a bukaresti döntéshozókra. Antal annak kapcsán, hogy miért éppen a fejlesztési régiókra kérdeznek rá a kezdeményezők, elmondta, jelen pillanatban ez az egyetlen olyan kérdéskör – mármint a fejlesztési régiók átszervezése –, amely még napirenden van, hiszen a közigazgatási átszervezéshez alkotmánymódosítás szükséges. Ez 2014 előtt nem fog megtörténni, sőt meggyőződése, hogy az elkövetkezendő pár évben sem. Ezért Sepsiszentgyörgy elöljárója szerint borítékolható, hogy a fejlesztési régiókat fogják felruházni közigazgatási hatáskörrel. Erre fel kell készülni, és amennyiben a törvényhozás még az év végéig döntést hoz ebben a kérdésben, a rendelkezésre álló demokratikus eszközökkel hatást kell gyakorolni – hangsúlyozta a polgármester.

Antal ugyanakkor úgy látja, ez a kérdéskör nem csak a magyarságot foglalkoztatja, így a Maros megyei románság egy részét is az ügy mellé lehet állítani. A referendum esélyeit illetően Antal elmondta: ötven százalékos lehet, ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy sikerességét elsősorban a kormánybiztosok akadályozhatják meg a határozatok megtámadásával. Emellett a parlament is leseperheti az asztalról a „népakaratot\". Tamás Sándor felhívta a figyelmet, hogy ez lenne az első regionális referendum, ami akár paradigmaváltozáshoz is vezethet.

Mindkét politikus ugyanakkor úgy véli, a realitás talaján kell maradni, hiszen hiába írnak ki „nagy\" kérdéseket hozó népszavazást, ha annak a hatása teljességgel elmarad avagy alkotmányelles.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés