
Fotó: Nagy D. István
Az autonómiatörekvésekhez kötné az RMDSZ-el való együttműködést a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezet az európai parlamenti választásokra.
2014. február 11., 19:082014. február 11., 19:08
2014. február 11., 19:222014. február 11., 19:22
Kulcsár Terza József (fotó), az MPP Kovászna megyei elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta, még a közmeghallgatást megelőzően szeretnék megkapni a szövetség készülő autonómia-törvénytervezetét, hogy kifejthessék róla a véleményüket. Kulcsár elmondta továbbá, az MPP a hétvégén tartotta a megyei szervezetek egyeztető fórumát, melynek keretében a szervezet megyei képviselői egyetértettek abban, hogy a romániai magyar közösség a nemzeti válogatott felállítását várja el a politikusoktól az EP-választásokon, ezért támogatják a polgári párt országos elnökségének erőfeszítéseit a megegyezésre, a közös lista kialakítására.
Kulcsár Terza József hangsúlyozta, az RMDSZ-el még nem kezdődtek el az érdemi tárgyalások, mert egyelőre nem döntötték el, hogy az MPP-sek indulnának-e a szövetség lógója alatt.
Bálint József, a polgári párt sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke kifejtette, az MPP sem bukaresti, sem budapesti pénzekre nem számíthat, meggyőződésből folytatják a munkát, bár sokan már leírták őket, nincs okuk a csüggedésre. Mindkét háromszéki politikus hangsúlyozta, a pártjuk a 2016-os önkormányzati választásokra készül, bár tudják, már nem rendelkeznek akkora erővel, mert „a néppárt megalakulása megtörte az erdélyi magyar jobboldalt”.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
szóljon hozzá!