
Fotó: Bíró Blanka
Utcára vonultak kedden a sepsiszentgyörgyi Kós Károly Szakközépiskola diákjai, tanárai, a szülők egy csoportja, hogy kiálljanak az iskola önállóságáért. A tiltakozók fúvószenekari kísérettel vonultak a városháza elé, a diákok táblákat tartottak a hatalomról, a felelősségről és a népszolgálatról szóló idézetekkel.
2017. január 31., 15:322017. január 31., 15:32
Komán László igazgató beszédében felidézte, a helyi sajtóból értesültek arról, hogy az iskolájukat összevonják a Puskás Tivadar Szakközépiskolával – amikor az önkormányzatban erről szavaztak, az ellenzéki magyar pártok és a román tanácstagok voksoltak az iskola felszámolása ellen. „A románok védték meg a száz százalékban magyar iskolát, és abban bízunk, hogy a román prefektus fogja megmenteni” – mondta az igazgató.
Több érvet is felhozott az önállóságuk megőrzése mellett, többek között, hogy a tanügyi törvény háromszázas diáklétszám felett szavatolja egy tanintézet jogi személyiségét, a Kós Károly-iskolának pedig háromszázötven tanulója van, a hentesképző idei beindításával további fellendülést remélnek. Féltik a speciális helyzetű diákjaik jövőjét, a kisegítő és nem didaktikus személyzet állását, a meglévő szakokat, sorolta az igazgató. Hangsúlyozta, a költözést elfogadják, épületcserét javasoltak, vagy átmennek a műhelyeiknek otthont adó ingatlanba, de az önállóságukat nem adják fel.
Korda Ernő a szülőbizottsági tag felidézte a Mikó védelmében szervezett tüntetést, majd feltette a kérdést: „Vannak nagybetűs iskolák, melyeket meg kell védeni, és olyanok, melyeket egy tanácshatározattal fel lehet számolni?” Péter Sándor nyugdíjas pedagógus kifejtette, vannak helyzetek, amikor nem csak a számok alapján kell dönteni.
A városvezetés kedd terjedelmes közleményben fejtette ki álláspontját, hangsúlyozva, hogy Sepsiszentgyörgyön az elmúlt két évtized alatt 7277 gyerekkel csökkent a diáklétszám, ez több mint húsz Kós Károly-nagyságú tanintézetet jelent. „Az átszervezéssel az a célunk, hogy ésszerűbbé és optimálisabbá, valamint gyermekbarátabbá tegyük a sepsiszentgyörgyi iskolások oktatását. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy felszámoljuk a túlzsúfoltságot egyes iskolákban, ugyanakkor a kihasználatlan tereket élettel töltsük meg” – olvasható a közleményben. Egyébként a Kós Károly-iskola épületében egy belvárosi elemi iskolát hoznának létre.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!