Az év könyvtára lehet a Székely Mikó Kollégium könyvtára

Bejutott a Székely Mikó Kollégium könyvtára „Az év könyvtára” verseny országos döntőjébe. Az intézményre Facebookon lehet szavazni április közepéig.

Bús Ildikó

2014. március 28., 10:362014. március 28., 10:36

A versenyt a jászvásári Tanítók Háza hirdette meg, és az iskolák diákjai által készített rövidfilmmel lehetett részt venni rajta. A kisfilmben azt kellett bemutatni a tanulóknak, hogy miért jó az iskola könyvtára, mitől jobb, mint más könyvtár, illetve miért szeretik a diákok. Forreiter Csilla könyvtáros elmondta, legfőbb céljuk bekerülni a legjobb öt könyvtár közé, ezért a kisfilmen hét mikós diák dolgozott egy héten keresztül. A versenyt a Facebook-fiókkal rendelkező felhasználók döntik el szavazataikkal, ezért mindenkit arra szólítanak fel, hogy szavazzon az iskola könyvtárára. Az esetleges győzelem erkölcsi értékéhez pénzjutalom is társul, melyből a könyvtár az állomány legégetőbb hiányosságait pótolná. A szavazás április 13-án jár le.

A Székely Mikó Kollégium könyvtára egyébként tavaly májusban vette fel az ifjabb Teleki Domokos nevét, míg az ifjúsági könyvtár Domokos Géza nevét viseli. A Székely Mikó Kollégium könyvtárában jelenleg 32 ezer digitálisan feldogozott könyv található, és több mint egy éve saját fejlesztésű informatikai rendszert is kialakítottak. Az intézmény munkatársai elsőként digitalizálták az iskola könyvtárát, kialakítva egy olyan vonalkódos rendszert, mely jelenleg egyedülálló a város iskolái között. Ugyanakkor az elektonikus olvasás mellett létfontosságúnak tartják azt is, hogy a fiatalok kezébe könyvet adjanak, hiszen „a könyv maga a varázslat” – mondta a könyvtáros.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 15., szombat

Turizmust érintő beruházások kezdődnek Bálványoson

A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.

Turizmust érintő beruházások kezdődnek Bálványoson
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Hirdetés
2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
Hirdetés