Az EMNP támogatja az MPP megmozdulását

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Szórólapokkal, plakátokkal népszerűsít a Magyar Polgári Párt (MPP) a november 29-ei, Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő megmozdulásra, ahová kétezres tömeget várnak. A demonstráción való részvételre buzdítja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) sepsiszentgyörgyi vezetősége is a tagságát és szimpatizánsait.

Bencze Melinda

2014. november 26., 17:152014. november 26., 17:15

Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke kifejtette, a más városokból érkezők a buszokat a Csíki utcában parkolhatják le, ugyanis így egyeztettek a csendőrséggel, valamint a rendőrséggel. Ennek oka, hogy ezen az útszakaszon nem annyira zsúfolt a forgalom hétvégén, ugyanakkor a legtöbb buszt is ebből az irányból, azaz Csíkból várják. Mint ismeretes, az esemény szombaton 13 órakor kezdődik a Kovászna megyei kormányhivatal épülete előtt, ahol a szavalatok mellett kisebb történelmi áttekintéssel is készülnek a szervezők. Azt követően felolvassák és ismertetik a petíciót, majd áldást mond Krizbai Imre baróti református lelkész. A demonstráció záróakkordjaként átnyújtják a petíciót a kormányhivatal képviselőjének.

Szórólapokkal, plakátokkal népszerűsít az MPP

Kulcsár-Terza József, az MPP háromszéki vezetője elmondta, egyelőre nem tudnak információval szolgálni azzal kapcsolatosan, hogy átveszi-e valaki a petíciót tőlük vagy sem. Elárulta azt is, hogy több visszajelzés már befutott hozzájuk az eseményen való részvételt illetően, előreláthatóan Hargita megyéből nagyobb számban érkeznek demonstrálók. Kétezer emberre számítanak a megmozduláson. Készültek szórólapok, plakátok is az esemény hirdetésére, ezeket most már Erdély összes településére sikerült eljuttatni az MPP tagszervezeteinek köszönhetően. Vannak civil szervezetek, amelyek ugyancsak csatlakoztak a kezdeményezéshez, és segítenek a népszerűsítésben, szórólapozásban – tette hozzá a pár háromszéki vezetője.

Mint magyarázta, nem befolyásolhatja az esemény megszervezésének időpontját a nemrégen lejárt államelnöki választások eredménye, hiszen az erdélyi magyarság egyértelműen Johannis mellett, vagy éppen Ponta ellen szavazott. Ennek apropóján a megmozdulás egyfajta számlaként is értelmezhető, amelyet a kisebbség nyújt be, azonban mindezt nem egy tüntetéssel teszik valaki vagy valami ellen, hanem csupán kifejezik a kérésüket. „Autonómiáról beszélünk és nem elszakadásról, mi csak népünket és jogainkat szeretnénk képviselni, utóbbiak pedig a gyulafehérvári kiáltványban is benne vannak” – fejtette ki a háromszéki vezető.

Az EMNP is a részvételt szorgalmazza

Kulcsár-Terza József örömét fejezte ki, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel és tagjaival helyi szinten sikerült egyeztetniük, és támogatják a megmozduláson való részvételt, valamint szimpatizánsaikat, tagságukat is arra kérik fel: legyenek ott november 29-én. Mint magyarázta, annak ellenére, hogy többször is hangoztatták, ez nem pártrendezvény, pozitívan értékeli, hogy vannak olyan politikai ellenfelek, akik felmérik és átlátják a helyzetet, miszerint szükség van az összefogásra, az erő felmutatására.

Erős jobboldalt építenének ki a két párt sepsiszentgyörgyi vezetői. Kulcsár-Terza József elmondta, már történtek helyi szinten kisebb közös egyeztetések, valamint kedden, november 25-én tartottak egy nagyobb tárgyalást is, amelynek eredményeként az EMNP felajánlotta támogatását. Mint az MPP háromszéki vezetője magyarázta, a gyűlés napja nem véletlenül lett kiválasztva, hiszen legutóbb hét éve ugyancsak november 25-én sikerült egyesítenie erejét a jobboldalnak, és ennek köszönhetően a választásokon EP-mandátumot nyert Tőkés László. A két párt egyesülésével kapcsolatban Kulcsár még hozzátette, kis lépésekben látja megoldhatónak az erős nemzeti oldal felépítését, önkormányzati együttműködésekre van szükségük, amelyek alapján majd megtalálhatják a közös álláspontot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés