Rendkívüli tanácsülésen hagyta jóvá Sepsiszentgyörgy önkormányzati képviselő-testülete az egyházak fűtéstámogatásáról, a sepsiszentgyörgyi végzős egyetemi hallgatók ösztöndíjáról, a Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé támogatásáról és a a sugásfürdői létesítmények felújításáról szóló határozattervezetet csütörtökön.
2014. március 21., 15:112014. március 21., 15:11
A testület megszavazta a történelmi magyar, valamint az ortodox egyházak fűtéstámogatásáról szóló határozattervezetet. Az egyházak ingatlanjainak fűtéstámogatása nem újdonság, hiszen minden évben hozzájárulást nyújt az önkormányzat. A határozat értelmében összesen 135 ezer lejt fordítanak erre a célra, az egyes templomokat 5 és 10 ezer lejjel támogatják.
A tanácsülés második pontját levettéka napirendről – ez a Csíki utca 50. szám alatt lévő ingatlan ingyenes használatba való átutalásáról szólt, amelyet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek kíván átadni a város. Helyette a tanács úgy döntött, hogy szándéknyilatkozatba foglalja a Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé harmadik kiadásának támogatását 350 ezer lej értékben.
Az önkormányzat ugyanakkor haszonbérbe adja a Szépmezőn működő kutyamenhelyet, azonban a testületnek módosítania kellett a 2014/41-es számú tanácshatározaton, mert a 3-as mellékletben szereplő közbeszerzési dokumentáció tenderfüzete megváltozott. Csütörtökön a városatyák arról is döntöttek, hogy a sugásfürdői kalandparkban létesítendő kötélpálya elhelyezésén változtatni kell. Ez nem jelent többletköltséget a pályázat szempontjából.
A rendkívüli tanácsülésen a végzős egyetemistákat célzó ösztöndíjat is jóváhagyták, amelyre a jelentkezési határidő április 7.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.
A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.
szóljon hozzá!