Az aradi tizenháromra emlékeztek Sepsiszentgyörgyön

Több, mint kétszázan vettek részt azon a megemlékezésen, amelyet az aradi vértanúk október 6-i kora reggeli kivégzésének évfordulója alkalmából szerveztek Sepsiszentgyörgyön. Az eseményen közreműködtek a Székely Mikó Kollégium diákjai. 

Bencze Melinda

2014. október 06., 20:312014. október 06., 20:31

2014. október 06., 20:352014. október 06., 20:35

„A magyar nemzetet a múlt köti össze, a tisztelet azon állampolgárok iránt, akik a hazáért, a szabadságért haltak meg. Azok iránt, akik nem hulltak térdre, akik a bitófa felé tartva elszívtak még egy szál cigarettát, hogy lássa az ellenség: ők nem félnek” – ezen szavakkal indult az aradi vértanúk kivégzésének évfordulójára szervezett megemlékezés hétfő délután Sepsiszentgyörgyön. Több, mint kétszázan vettek részt a Bod Péter Megyei Könyvtár háta mögött található, a vértanúk tiszteletére emelt tizenhárom kopjafa közelében szervezett eseményen.

Meggyőződésük mellett harcolva haltak meg

Kopacz Hanna, a Székely Mikó Kollégium diákja elmondta, az aradi vértanúk személyiségében volt valami megfoghatatlan, majd idézte Damjanich János szavait: „Legyőztük a halált, mert bármikor képesek lettünk volna elviselni azt”. A tanuló hozzátette, hogy abban is látszik nagyságuk, hogy a vértanúk közül egyesek Horatiust olvasva, mások fuvolázva töltötték utolsó éjszakájukat, ugyanis bár az emberi törvények elítélték, szívükben becsületes emberek voltak, akik meggyőződésük mellett harcolva haltak meg.

Tizenhárom egyforma, de más fából faragott kopjafa

A megemlékezés alkalmával Demeter Lajos, sepsiszentgyörgyi helytörténész történelmi ismertetőt tartott. Elárulta, hogy néhány évvel korábban, amikor Antal Balázs nyugalmazott tanító a vértanúk számára készítette a kopjafákat, valaki megkérdezte tőle, hogy milyen okból készíti azokat. Erre úgy felelt: ez az aradi tizenhárom vértanú emlékére állíttatik, mindegyik más-más fából faragott, mert minden ember más fából van faragva. A tizenhárom vértanú közül tizenkettő tábornok, egy pedig ezredes volt.

A helytörténész úgy fogalmazott, előfordulhat, hogy a kopjafák hasonlósága a honvédtisztek egyforma egyenruháját szimbolizálja, ugyanakkor megemlítette, hogy nemzetiségüket tekintve volt köztük örmény, szerb, horvát, osztrák, német, illetve kihangsúlyozva: legkevesebb, négy magyar. Felsorolva őket, Damjanich János szerb volt, Knézich Károly horvát katona családból származott, Kiss Ernő és Lázár Vilmos örmény, Lánher György felvidéki, illetve Aulich Lajos pozsonyi polgári család, Schweidel József bácskai, Leiningen-Westerburg Károly német grófi család gyermeke, továbbá Poeltenberg Ernő osztrák nemesi származású volt. Török Ignác, Nagysándor József magyar nemes, Dessewffy Arisztid középbirtokos, míg az utolsóként kivégzett gróf Vécsei Károly vagyonos nemesi család gyermeke volt.

A hősökre emlékezni kötelesség

Demeter Lajos a 19. században megjelent újságokban végigtanulmányozta az aradi tizenhármakra való megemlékezésekről megjelent cikkeket, amelyekben azt tapasztalta, hogy 1849. október 6-át Araddal hozták kapcsolatba, valamint egyenlőnek látták a magyar Golgotával. Mint magyarázta, az 1900-as években úgy írtak az eseményről, mint egy sebről, amely meggyógyult, de az általa okozott heg örökre megmaradt.

„Emlékezni kötelesség, szükség van arra, hogy gyökereinkből merítkezzünk” – vallja Demeter Lajos, aki hozzátette, hogy fontos azok emlékezetbe való tartása, akik a magyar nemzetért harcoltak. Elmondta, korábban gyászistentiszteletekkel is lerótták tiszteletüket a hősök előtt, mert csak az nemzet számíthat nagy jövőre, amely múltját emlékezetében tartja. A helytörténész azt is elmondta, fontos megemlékezni azokról is, akik október 6 előtt és után ugyancsak a megtorlás áldozatává váltak. Szabó Lajos, római katolikus kanonok plébános áldást mondott, majd a magyar és székely himnusz eléneklésére került sor.


Az eseményen közreműködő diákok

A Székely Mikó Kollégium diákjai közül Sánta Yvette Döbrentei Kornél Aradi ősz, míg Mester Attila Faludy György Október 6. című versét szavalta. Énekeltek az említett intézmény kórusának tagjai, valamint kísérte őket citerán Orbán Andrea, gitározott Mester Attila, Lobó Júlia, Bocsárdi András, hegedült Barta Veres Anna.

Az aradi vértanúk tiszteletére állított kopjafák megkoszorúzását követően a megemlékezők az Erzsébet parkban található 1848-as emlékműhöz sétáltak, ahol ugyancsak a kórus elénekelte a Kormorán egy ismert dalát, végezetül pedig újabb koszorúzásra került sor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Molnárlegény-avatás, búzaösszeöntés a felsőcsernátoni Malomkertben

Augusztus 23-án, szombaton újból megszervezik a lisztőrlés mestereit ünnepelő Molnártalálkozót a felsőcsernátoni Malomkertben. A rendezvényre a molnárcsaládok mellett a nagyközönséget is várják.

Molnárlegény-avatás, búzaösszeöntés a felsőcsernátoni Malomkertben
2025. augusztus 20., szerda

Magyarként van miért hálásnak lennünk – az államalapítás ünnepe Sepsiszentgyörgyön

Itt-ott nemzeti létünk árnyékai is felsejlettek az augusztus 20-i ünnepség szónokainak beszédeiben, de magyarként akkor is hálásak lehetünk államalapító királyunkért, ezeréves létünkért és az új kenyérért is.

Magyarként van miért hálásnak lennünk – az államalapítás ünnepe Sepsiszentgyörgyön
2025. augusztus 20., szerda

Eltűnt idős nőt keres a Kovászna megyei rendőrség

Egy 85 éves sepsiszentgyörgyi nőt keres a rendőrség, aki múlt csütörtökön hagyta el otthonát és azóta nem tért vissza. Megtalálásához a lakosság segítségét kérik.

Eltűnt idős nőt keres a Kovászna megyei rendőrség
2025. augusztus 20., szerda

Középpontban a sport: idén is Sportnapokat szerveznek Sepsiszentgyörgyön

Tizenhetedik alkalommal szervezik meg a sepsiszentgyörgyi Sportnapokat 2025. szeptember 19. és 21. között. Három napig nagy társaságban, a város főterén, plusz motivációval mozoghatnak a sportkedvelők és mindenki más, életkortól függetlenül.

Középpontban a sport: idén is Sportnapokat szerveznek Sepsiszentgyörgyön
2025. augusztus 20., szerda

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
2025. augusztus 20., szerda

Perkő: az élni akarás jelképe

Történetének eleje éppúgy homályba vész, mint nagyobb „testvéréé”, a csíksomlyói búcsúé. Az viszont biztosra vehető, hogy a Kézdiszentlélek fölött magasló Perkő-hegyre is évszázadok óta járnak megnyugvást keresni, hitben megerősödni az emberek.

Perkő: az élni akarás jelképe
Perkő: az élni akarás jelképe
2025. augusztus 20., szerda

Perkő: az élni akarás jelképe

2025. augusztus 19., kedd

Kiskertészkedés: vonzó alternatíva a képernyő előtt töltött időre

Úgy tűnik, nagy sikere van a Sepsi Metropoliszövezetben idén meghonosított Kiskertész programnak: minden településről bekapcsolódtak óvodások, iskolások, összesen mintegy 1500-an csaptak fel kis kertésznek.

Kiskertészkedés: vonzó alternatíva a képernyő előtt töltött időre
2025. augusztus 18., hétfő

Volt, nincs: csak az emlékek maradtak a Bodok szállodáról

Már csak egyetlen szintje maradt a valamikori tízemeletes épületnek, amely a hetvenes évek óta része volt a sepsiszentgyörgyi városképnek. A Bodok szállodának rövidesen nyoma sem marad.

Volt, nincs: csak az emlékek maradtak a Bodok szállodáról
2025. augusztus 18., hétfő

„Ilyen még Ceaușescu idején sem volt” – Háromszéken is tiltakoznak a tanügyi megszorítások ellen

Káosz és bizonytalanság előzi meg az idei tanévkezdést a kormány megszorító csomagja miatt. A feszültség Háromszéken is nő: a szakszervezetek pár nap múlva tüntetni készülnek, és a tanévkezdésre időzített sztrájkhoz is gyűjtik az aláírásokat.

„Ilyen még Ceaușescu idején sem volt” – Háromszéken is tiltakoznak a tanügyi megszorítások ellen
2025. augusztus 18., hétfő

Két medvét ütöttek el Háromszéken két nap alatt

Két nap különbséggel két medvét is elütöttek Háromszéken – közölte hétfőn közösségi oldalán a Kovászna megyei környezetőrség.

Két medvét ütöttek el Háromszéken két nap alatt