Autonómiafórumot tartott a Néppárt

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Megérkezett az Erdély Magyar Néppárt autonómiakaravánja Kézdivásárhelyre, csütörtökön este. Az EMNP autonómiatervezetét Szilágyi Zsolt, a párt országos alelnöke ismertette.

Bartos Lóránt

2014. május 16., 16:052014. május 16., 16:05

2014. május 16., 16:062014. május 16., 16:06

A Néppárt székházában levő Erzsébet teremben mintegy ötven érdeklődő gyűlt össze, hogy a megismerjék az EMNP által kidolgozott autonómia-tervezetet, amit közvitára is bocsátottak. A rendezvényen elsőként Benedek Erika, a Néppárt háromszéki fiókszervezetének az elnöke fejtette ki véleményét a területi autonómia fontosságáról, majd az önrendelkezés részleteit Szilágyi Zsolt, az EMNP országos alelnöke ismertette.

A politikus minden egyes területet részletesen kielemzett és elmagyarázta azt is, hogy miért fontos az autonómiát megvalósítani. Hangsúlyozta: az autonómia nem valami ellen való, hanem egy bizonyos területen a jobb élet lehetőségét teremti meg. Így hasznos lenne az itt élő románok számára, akiknek semmiképp nem csorbulnának a jogaik és ők is haszonélvezői lennének az önrendelkezésnek. Szilágyi kifejtette: a legnagyobb bajt az a ferdítés jelenti, hogy Bukarestben úgy értelmezik az autonómiát, mint az ország területének a csonkítását. Erről szó sincs – hangsúlyozta – hiszen továbbra is Bukarest kezében lenne a monetáris politika, a nemzetbiztonság kérdése, mindössze Székelyföldön a székelyek döntenének az őket illető kérdésekről. „Nagyjából ez olyan, mint a saját kert: mindenki maga dönti el, hogy mi termeszt benne. A székelyek mindig is szerettek magukról dönteni” – mondta el Szilágyi. A politikus szerint szerencsére vannak olyanok, akik szerint nem az ördögtől való az autonómia, viszont sokan vannak, akik mindent megtesznek, hogy ezeket a hangokat elnyomják.

Példaként Sabin Ghermant említette, akinek a Look TV-n menő műsora bizonyos kábelszolgáltatókon egyszerűen nem nézhető, mert pont az adás ideje alatt hibásodik meg a hálózat. Szilágyi azon a véleményen van, hogy Romániában nincs demokrácia. Amennyiben az lenne, akkor nem merülne fel az a kérdés, hogy egy adott területen élő nép miért akar a saját dolgairól dönteni – mondta, hozzátéve, hogy a tulajdonjog sincs tiszteletben tartva, elég csak az egyházak államosított javainak a visszaszolgáltatási folyamatát említeni.

Szilágyi Zsolt a Székelyhon.ro-nak elmondta: fontosnak tartják az autonómiatervezetükkel kapcsolatos közbeszédet, a karaván révén azon vannak, hogy az elképzelésüket minél többen megismerjék. Hozzátette: miután a közbeszéd során érkező javaslatokkal kiegészítik a tervezetüket, keresnek egy képviselőt, aki hajlandó lesz arra, hogy az elképzelésüket a román parlament elé terjessze, hogy törvényszintre tudják emelni. Amennyiben nem találnak kezdeményezőt, akkor polgári eszközökkel élnek: százezer aláírást gyűjtenek, ami már elegendő egy törvénykezdeményezés vitájához. Kérdésünkre, hogy egyeztetnek-e például az RMDSZ-el és az MPP-vel igennel válaszolt.

Meglátása szerint az autonómia kérdése nem politikai ügy, hanem minden magyarnak fontos. Így a végleges tervezetük kapcsán partnerként számítanak minden pártra – fejtette ki.
Szilágyi Zsolt véleményére abban a kérdésben is kíváncsiak voltunk, hogy Tőkés László Fidesz listán való indulása mennyire segíthet Székelyföld autonómiának kérdésében, nagyobb támogatást kap-e az ügy a magyarországi pártok részéről. Szilágyi úgy véli, hogy a bejutó – a Fidesz listán harmadik helyen – szereplő Tőkés László valószínűleg sokat tud tenni ez ügyben. Szilágyi ugyanakkor azt is fontosnak tartja, hogy az autonómia ügyében a románsággal is konzultálnak.

Háromszéken a következő fórumot Sepsiszentgyörgyön tartják: május 20-án Tőkés László EP-képviselő, Toró T. Tibor EMNP elnök, Benedek Erika háromszéki elnök valamint Bakk Miklós politológus ismerteti a Néppárt autonómiakoncepcióját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Hirdetés
2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
Hirdetés
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
2026. június 15., hétfő

„Ébredezik” az Etna, közepes figyelmeztetést adtak ki Catania repülőterén

Hamufelhőt ereszt ki magából az Etna több mint 3 ezer méteres magasságban, emiatt közepes készenlét lépett életbe Catania repülőterén hétfőn, egyelőre jelentősebb késések nélkül.

„Ébredezik” az Etna, közepes figyelmeztetést adtak ki Catania repülőterén
Hirdetés