Autonómia-konferencia Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: illusztracio

Fotó: illusztracio

A kisebbség-többség közötti tartalmas párbeszéd első, kis lépésének is tekintik a hétvégén Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása címmel Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő, magyar-román nyelvű konferenciát a szervezők.

Nagy D. István

2013. november 12., 18:332013. november 12., 18:33

A november 16-án a Park Vendéglőben zajló rendezvényről Ilyés Szilárd Zoltán, a Bálványos Intézet ügyvezetője és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke számoltak be. Utóbbi rámutatott, a konferencia tulajdonképpen szervesen illeszkedik a Tőkés László EMNT-elnök által meghirdetett autonómia évének elképzeléseibe. Sándor Krisztina szerint a bejelentést követően már megfogalmazódott az, hogy 2013 a többségi románsággal való párbeszéd elindításában egyben az áttörés évét is kell jelentse, illetve a megszólításuk terén meg kell tenni az első lépéseket. Ezt a célt szolgálja a szombaton sorra kerülő konferencia is, amely már kétnyelvűségével is erre utal.

Ilyés Szilárd Zoltán a rendezvény kapcsán elmondta, a helyszínválasztás sem volt véletlen, hiszen Sepsiszentgyörgy, illetve tágabb értelembe véve Háromszék az a közeg, ahol egyfajta „empatikus, szerepcserés tréningre\" van lehetőség. Az intézet ügyvezetője ez alatt azt érti, hogy noha a magyar közösség itt egyelőre többségben van, de a román etnikum jelenléte is egyre erősebb, így tulajdonképpen fordított helyzet áll fenn, ami a románság számára egy új rálátást biztosíthat. Ilyés kihangsúlyozta, hogy ebben a környezetben a politikai méltóság és szabadság megélésére csak konszenzus révén van lehetőség, és erre rá is akarják irányítani a figyelmet.

A meghívottakat illetően Ilyés mindenekelőtt leszögezte, hogy a partnerkeresés volt az elsődleges céljuk, olyan személyiségeket kerestek, akik képesek az építő jellegű párbeszédre, és nem a bukaresti politikum hozzáállásához hasonlóan zsigerből utasítanak el minden ilyen próbálkozást. „Nem jelent gondot, ha nem egyeznek az álláspontjaink, de a lényeg az, hogy ezeket egy asztalhoz leülve, civilizált módon tudjuk ütköztetni, érvekkel alátámasztva bemutatni” – közölte.

A rendezvény két részből tevődik össze. Az első szakmai, elméleti, amely során szakértők tartanak előadásokat, a konferencia címében foglalt témakörben. Ezt követi a délutáni kerekasztal megbeszélés, amelynek meghívottjai Antal Árpád (polgármester, Sepsiszentgyörgy), Izsák Balázs (elnök, Székely Nemzeti Tanács), Marius Obreja (szenátor, Nemzeti Liberális Párt), Mădălin Guruianu (városi tanácsos, Nemzeti Liberális Párt) és Toró T. Tibor (elnök, Erdélyi Magyar Néppárt). A megbeszélés Az Autonómia és regionalizmus – esélyek és kompromisszumok címet viseli.

A konferencia nyitott, bárki részt vehet. A délelőtti előadásokról, valamint a rendezvény programjáról bővebb információkat a http://emnt.org/autonomia-konferencia-sepsiszentgyorgyon.html címen találhatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián

Ballagási ünnepséget tartottak a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán, szombaton. Az alkalom különlegessége, hogy idén végzett az első sport- és edzőszakos évfolyam, és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészképzésének hallgatói is.

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány

Szombat délelőtt a helyi Borsika kisebb, illetve nagyobb táncosai léptek fel elsőként a Perkő nyergében felállított szabadtéri színpadon. Őket több mint negyven csoport követi a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben

Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért

Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért
2026. június 12., péntek

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek

Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek
2026. június 12., péntek

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt

A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt
2026. június 11., csütörtök

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül

Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül
2026. június 10., szerda

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói

Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói
Hirdetés