
A helyszínre érkező rendőrök kiderítették, hogy a lopással egy korábban potenciális vásárlóként megjelent férfi gyanúsítható.
2013. augusztus 12., 16:442013. augusztus 12., 16:44
2013. augusztus 12., 16:452013. augusztus 12., 16:45
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányságot a kézdivásárhelyi autókereskedés eladója riasztotta a hétvégén. Mint kiderült, néhány órával a lopás előtt egy férfi jelent meg a cégnél, az egyik autó felől érdeklődött, majd arra kérte az eladót, hogy hadd próbálja ki a járművet. A próbaút alatt azonban az autó egyik slusszkulcsát kicserélte egy hasonlóra, majd elköszönt és távozott. Kileste az alkalmat, amikor az eladó felügyelet nélkül hagyta az autóparkot, visszatért, felszerelte a gépkocsira a magával vitt rendszámtáblát, és a korábban megszerzett kulccsal beindította a járművet és elhajtott. A rendőrök közben kiderítették, hogy egy közeli benzinkút biztonsági kamerái rögzítették a lopott autót és a tolvajt is. A rendőr-főkapitányság hétfői közleménye szerint az elkövető azonosítása folyamatban van.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
szóljon hozzá!