Átadták a bodoki polgármesteri hivatalt

•  Fotó: Vargyasi Levente

Fotó: Vargyasi Levente

Pénteken hivatalosan is átadták a bodoki polgármesteri hivatal felújított, új szárnnyal ellátott épületét. Az európai uniós alapból támogatott munkálatot közel nyolc hónap alatt végezték el – tájékoztatott Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája.

Szabó Enikő

2014. május 09., 16:142014. május 09., 16:14

A 620 ezer lej értékű beruházás nemcsak a bővítést tartalmazza, hanem a régi polgármesteri hivatal felújítását, valamint a mellette található parkoló kialakítását is – közölte Fodor István elöljáró. A polgármester a községben zajló további munkálatokról is beszámolt: a megyei tanács által a vidéki orvosi rendelők felújítására kiírt pályázatának köszönhetően felújították a bodoki egészségügyi központot, illetve a héten tudomásukra jutott, hogy megnyerték a LEADER-program keretén belül a kultúrotthon felújítására és a műgyepes kézilabdapálya kialakítására szóló pályázatot is.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kihangsúlyozta, hogy Bodok jó példa a megvalósításokra, ugyanis az elmúlt 25 év alatt a pályázatok egymást követték a községben. „Minden probléma megoldása belépő egy újabb problémába. A polgármesteri hivatal épületének kérdését sikeresen megoldották, azonban nincs egy órája, hogy egy újabb feladatot vállaltunk közösen: az Erdély szinten is egyedinek tartott oltszemi Mikó-kastély felújítását, amelynek az adásvételi szerződését most írtuk alá. Úgyhogy az elkövetkezőkben jó munkát kívánok. Jó sok munkát. Olyant, amelynek haszna, értelme és gyümölcse van” – osztotta meg.

Az oltszemi Mikó-kastély adásvételi szerződését is pénteken írták alá az épület tulajdonosai, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye tanácsának elnöke. A 250 ezer eurót Bodok önkormányzata és Kovászna Megye Tanácsa fele-fele arányban fizeti ki május végéig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 14., péntek

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.

Hetvenezer euróval károsította meg áldozatait egy sepsiszentgyörgyi álingatlanos
Hirdetés
2025. november 14., péntek

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre
2025. november 14., péntek

Túrát szerveznek az alsórákosi Tepőre

2025. november 14., péntek

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön

Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.

Először szerveznek országos kisállat-kiállítást Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2025. november 14., péntek

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól

A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.

A betétdíjas rendszer nem feltétlenül a környezetvédelemről szól
2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
Hirdetés