Antal Árpád: a megfontoltság nem megalkuvás

– Egyre több magyarellenes megnyilvánulásnak lehettünk tanúi az elmúlt időszakban Sepsiszentgyörgyön. Ön szerint ez mivel magyarázható?

– Az egyik legkézenfekvőbb magyarázat az lenne, hogy az elnökválasztást követően a tovább kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői úgy érezték, itt az alkalom, hogy a magyarok fejére koppintsanak. Egyrészt amiatt, hogy a magyarok nem a PSD jelöltjét, Victor Pontát támogatták, hanem Klaus Johannist, másrészt nyilván azért, mert kiléptünk a kormányból.

Nyilván a mi szempontunkból ez az optimista forgatókönyv, mert ha mindez lecseng, az élet megy tovább. A kevésbé optimista verzió viszont az, hogy észrevették, az elnökválasztás alatt létrejött egyfajta erdélyi szolidaritás, ami központosítás- és Bukarest-ellenes hangulatba csapott át, és ezt nagyon gyorsan ellensúlyozni akarták azzal, hogy visszaterelik etnikai síkra a történetet, felmutatják a magyar veszélyt.

Ezt az izmosodó hangulatot próbálják visszafordítani, de én abban bízom, hogy az erdélyi román emberek elsősorban Erdély érdekére figyelnek és nem Bukarest összeugrasztó szándékaira. A harmadik olvasat arról is szólhat, hogy szász elnöke lett az országnak, és miközben kifelé azt kommunikálják, hogy ezzel a kisebbségi kérdés meg van oldva, most az elején meg akarják törni a magyar kisebbség lendületét.

Én mindezt fenntartásokkal kezelem, de azt bevallom, hogy csalódott vagyok, hiszen Johannis az első romániai elnök, aki beiktatásakor ki sem ejtette a száján a kisebbség szót. Én ennek ellenére azt mondom, meg kell előlegeznünk a bizalmat, és remélhetőleg kiderül, hogy valóban nem a szavak, hanem a tettek embere.

Figyelembe kell venni azt is, hogy az ötvenes, hatvanas években a fő célpont Kolozsvár és a partiumi városok voltak, majd az 1968-as megyésítés után következett Marosvásárhely. 25 év alatt a román nemzetállam építői sikeresen elérték azt, hogy Maros megyét bizonyos mértékben leválasztották a Székelyföldről, és Marosvásárhelyen átbillentették az etnikai arányt a többségi nemzet javára. Miután ezt kipipálták, a következő célpont Sepsiszentgyörgy lett.

– Ön is célponttá vált: a szervezett-bűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztály hivatalból vizsgálatot indított terrorista fenyegetés gyanújával az SZKT legutóbbi ülésén elhangzott beszédek miatt. A vádhatóság nem pontosította, kinek a nyilatkozatáról van szó, de a román média szerint az ön beszéde vezetett az eljáráshoz. Ezt követően a Facebookon megfenyegették a románok, magyar részről pedig azzal vádolták meg, hogy üggyé akar válni. Hogyan éli meg mindezt?

– Az ügyészségi kivizsgálást nem tudom komolyan venni. Látom, sokan aggódnak, és érzem, köszönöm a szolidaritást, de én nem akarom elhinni, hogy 25 évvel a rendszerváltás után bűnügyi dossziét lehet összeállítani egy politikai nyilatkozat miatt, amit rosszul fordítanak le románra. Az is lehet, hogy elhamarkodottan kiadtak egy nyilatkozatot, mert azóta sem kerestek meg az ügyészek. Márpedig ha kiadnak egy közleményt, hogy ezzel foglalkoznak, az lett volna normális, ha másnap behívnak.

Mindenesetre határozottan visszautasítom azt, hogy leterroristázzanak olyan körülmények között, hogy az elmúlt huszonöt évben kizárólag demokratikus eszközökkel küzdöttünk az igazunkért. Azt gondolom, hogy ez egy próbálkozás az erdélyi magyar közösség ellehetetlenítésére, megpróbálnak bennünket egy számunkra is elfogadhatatlan kategóriába beszorítani. Ahhoz is hozzászoktam amúgy, hogy magyar részről támadnak, hiszen tíz éve vagyok közéleti szereplő. Mindenesetre sokkal rosszabbul esik, amikor a támadás közösségen belülről jön. De ez is jelzi azt, hogy annyira bonyolult és összetett az erdélyi magyar közösség, hogy sokszor nem értjük meg egymást.

Nem akarok rosszhiszeműséget feltételezni, sokkal inkább azt gondolom, hogy más élethelyzetekben élünk Erdély különböző településein, és bizonyos kérdésekben a legjobb indulat mellet sem értjük egymást. Vannak, akik megpróbálnak engem jobbszélre tolni – például Kelemen Attila Ármin, aki a Transindex portálon megjelent írásában fogalmazott úgy, hogy üggyé akarok válni –, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy én továbbra is a Székelyföld egyik higgadt hangja maradok. A megfontoltság ugyanis nem egyenértékű a megalkuvással.

– A Magyar Polgári Párt (MPP) által a megyeszékhelyi parkban kitűzött székely zászló miatt tetemes pénzbírsággal fenyegetik. A téma kapcsán azt nyilatkozta, akár be is zárhatják Önt, de akkor sem fogja eltávolítani a lobogót. A megyeházáról amúgy már lekerült a székely zászló, hiszen bűnvádi eljárást is indíthatnak a jogerős bírósági döntés gyakorlatba ültetésének elmulasztása miatt. Meddig lehet feszíteni a húrt?

– Igyekszem eleget tenni a családom azon kérésének, hogy ne tegyem ki magam veszélyeknek, de néha azt érzem, nagyon könnyen és hamar visszalépünk, amikor úgymond szájba vernek bennünket, mert ki mertünk állni, fel mertük emelni a szavunkat a bennünket ért igazságtalanságok ellen. Azt érzem, hogy nem merjük, nem tudjuk a homogenizáló nemzetállamban a számunkra kijelölt kereteket feszegetni, még akkor sem, ha nyilvánvalóan nekünk van igazunk, ha az igazság nyilvánvalóan a mi oldalunkon áll. Talán azért, mert tulajdonképpen mi semmi mást nem akarunk, mint békésen, magyarként szülőföldünkön megmaradni.

Nem vagyunk szakadárok, nem vagyunk szélsőségesek, és nem vagyunk terroristák. 25 éve folyamatosan demokratikus eszközökkel próbáltuk elérni azt, amiről mi azt gondoltuk, hogy jár nekünk, vagy amit megígértek nekünk. Nem akarunk semmi olyant, ami korábban nem adatott meg más, az Európai Unióban élő közösségnek. Hogy ezt nem értik vagy nem akarják megérteni Bukarestben az egy dolog, de nagyon meglep, hogy a közösségen belül is vannak, akik nem értik. Mindenesetre meglátjuk, a román állam meddig tud eljárni egy polgármester ellen, csak amiatt, mert használ egy szimbólumot, ami különben nem tiltott, és nem irányul senki ellen.

– A polgári pártot amiatt bírságolták meg, hogy júniusi rendezvényükön elénekelték a magyar himnuszt. A tiltakozó megmozdulásokon egyébként Ön is részt vett. Korábban mondta, hogy mindegyik erdélyi magyar szervezetnek megvan a maga szerepe, egyik mozgalmakat indít, a másik politizál. Lehet ezeknek a megmozdulásoknak eredményük?

– Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne versenyeztessük az eszközöket. Tekintsünk ezekre úgy, hogy kiegészítik egymást. Gyakorlatilag minden élethelyzetben, minden politikai konjunktúrában használni kell azt az eszközt, ami akkor éppen a leghatékonyabb. Vegyesek az érzelmeim az utcai megmozdulásokkal kapcsolatban, mert – a himnuszéneklés kapcsán – egyrészt éreztem egy közösségi szolidaritást, de mégis csalódott vagyok, mert azt gondolom, nemcsak ötezer ember ingerküszöbét kellene elérje, hogy itt embereket zaklatnak, büntetnek, mert éppen elénekeljük a himnuszt.

Elvártam egy olyan várostól, ahol negyvenezer magyar él, hogy legalább tízezren kimenjenek az utcára. Az a tisztességes, ha ezt kimondom az én választóimnak is: több szolidaritásra van szükség, mert lehet, hogy ma úgy érezzük, nem rólunk szól, hogy valakit megbüntettek, mert elénekelte a himnuszt, de lehet, hogy holnapután már rólunk fog szólni. Lehet, hogy később közvetlenül a mi életünket érinti egy olyan döntés, ami annak a következménye, hogy most nem voltunk elegen az utcán.

Sokan voltunk, de nem elegen. Például Szent György Napokon egy-egy koncerten több tízezer ember gyűl ki a térre. Amikor a színpadról láttam a végtelen tömeget, mindig az fogalmazódott meg bennem, hogy mikor fogunk vajon a saját jogainkért ugyanennyien kimenni az utcára? Azt látom, nem mindenkiben tudatosul, hogy a napi döntéseinkkel mi írjuk meg a gyerekeink és az unokáink jövőjét. Ezt már nem lehet a szüleinkre fogni.

– A nemzetközi közvéleményt folyamatosan tájékoztatják a jogtiprásokról. Van eredménye?

– Nekünk minden alkalommal, amikor egy magyart megbántanak, szét kell azt kürtölnünk a nagyvilágban. Más, hasonló helyzetben lévő nemzetek is ezt teszik, és azoktól kell tanulnunk, akik ebben jobbak. De ha már arról beszélek, hogy csalódott vagyok, amiért csak öt–hatezer ember vonult ki a térre, azt is furcsállom, hogy miközben Romániában valakit megbüntetnek a magyar himnuszért, én nem hallottam arról, hogy a budapesti tüntetők közül valaki szolidarizált volna a székelyekkel.

Mi ezekben a kérdésekben több szolidaritást várunk el a magyar kormánytól, de úgy tűnik, hogy annyira el vannak foglalva a belső konfliktusokkal, egymással, hogy már nem marad energiájuk odafigyelni ránk (interjúnk a magyar külügyminisztérium állásfoglalásának közzététele előtt készült – szerk. megj.).

– Folytatódnak-e februárban az amerikai Project of Ethnic Relations (PER) nevű amerikai jogvédő szervezet egykori elnöke, Allen Kassof által kezdeményezett magyar–román egyeztetések?

– Amikor amiatt bíráltak, hogy Kassof közvetítésével leültünk tárgyalni, azt mondtam, bárki jön és egy asztalhoz ülteti az erdélyi magyar és a romániai román politikusokat, el fogok menni, mert még mindig jobb, ha velünk tárgyalnak rólunk, mint ha ezt nélkülünk teszik, vagy nem is tárgyalnak rólunk. Ha lesz ennek folytatása, azon részt kell venni.

Egyértelmű, hogy belépünk egy új korszakba, és nem tudjuk még, mit hoz. Előlegezzük meg a bizalmat az új államelnöknek, nézzük meg, a következő hónapokban történik-e valami. Johannis bejelentette, hogy különböző pártokkal kezdeményez tárgyalásokat szociális, egészségügyi, tanügyi témákról. Próbáljuk meg elérni, hogy a román pártokkal való egyeztetések napirendjén szerepeljen a kisebbségek kérdése is.

– Az RMDSZ mit tud tenni ellenzékből? Mi lesz az autonómiastatútum sorsa?

– Ellenzékből egyszerűbb felvetni a román–magyar társadalmi szerződés kérdését. Ez nem kormányzati probléma, nem az RMDSZ-ről és valamelyik román pártról, hanem az RMDSZ-ről és az összes román pártról kell szólnia. Ezért is lehetne ebben Johannis partner. Ez most jó lehetőség, próbáljuk meg felvetni, hogy legyen egy román–magyar társadalmi szerződés, ami arról szól, hogy kiveszik a magyar kérdést a kampányokból, a román pártok nem próbálnak meg szavazatokat szerezni azzal, miként viszonyulnak egy magyar ügyhöz.

Az a tapasztalatom, hogy ebben az országban évekig nem történnek meg dolgok, és aztán hirtelen egyik napról a másikra igen. Lehet, hogy a mi ügyünkben is vannak kérdések, amikkel évekig kínlódunk, és aztán mégis sikerül megfelelő megoldást találni rájuk. Gyógyíthatatlan optimista vagyok. Az autonómiastatútum sorsáról az a véleményem, hogy függetlenül attól, hogy kormányban vagy ellenzékben politizálunk, ahogy a szövetségi elnök is mondta, tavaszig be kell nyújtani.

– A helyi románsággal tudnak-e konstruktív párbeszédet folytatni?

– Azokkal, akiket Ceauşescu a nyolcvanas években azért küldött ide, hogy véghezvigyék az etnikai arányok megváltoztatását, nem igazán látom, hogyan tudnánk megegyezni, holott folyamatosan keresem ennek a lehetőségét. Amíg a románság közképviseletét kisajátítják, nem látom, hogy tudna velük bárki kiegyezni. Lehet bennünk nagyon jó szándék, leülhetnénk beszélgetni ezerszer is, de ők gyakorlatilag tagadják a létünket, a Székelyföld, a székelység létét. Sajnos kiszorítják a román társadalom peremére azokat, akik megpróbálnak normális kapcsolatot kialakítani velünk, és ez a nagy probléma.

Egy nemrég készült tanulmányból kiderült, hogyha Ceauşescu uralma még négy-öt évet tartott volna, a nyolcvanas években elindított betelepítési hullám sikeressé válik, és ma Sepsiszentgyörgy román többségű város lenne. Akik a nyolcvanas években azért jöttek ide, hogy ezt végrehajtsák, frusztráltak, mert nem sikerült.

Ugyanakkor továbbra is keresnünk kell annak a lehetőségét, hogy megszólítsuk a helyi románságot, és világossá tegyük azt, hogy a régióban élő emberek érdeke közös, nemzetiségtől függetlenül. Fontos, hogy a Székelyföldön és Erdélyben ne az etnikai dominancia, hanem az etnikai méltányosság legyen a régió jövőjének alakulása tekintetében az egyik legfőbb szempont.

– Nemrég ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa, és kitűzte a jövő évi tisztújító kongresszus időpontját, ami egyben a jelöltállítás kezdetét is jelenti. Az egyik megyei RMDSZ-szervezet már jelöltet is állított. Elfogadna egy jelölést az RMDSZ elnöki tisztségére?

– Nem fogadnék el, mert szeretem a munkám, hatalmas felelősségnek érzem, hogy egy frontvárost igazgathatok, ugyanakkor elsősorban a székelyföldi régió problematikájára koncentrálok. Az én szövetségi elnökjelöltem Kelemen Hunor, akinek egyetértek a politikai vonalvezetésével, és szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy mandátuma alatt a szövetség megújuljon és megerősödjék.

Azt kell belátni, hogy a Székelyföldön az érdekvédelmi szervezetnek is mások a lehetőségei és feladatai, mint azon kívül. Az RMDSZ-en belül is olyan struktúrát kell teremteni, ami ezt a sajátszerűséget tükrözi. Sajnos Erdély más területein élők ezt a dolgot nem mindig értik, és már most úgy érzik, hogy az RMDSZ túlzottan Székelyföld-centrikus, holott ez szerintünk egyáltalán nem így van. Ezeket a belső ellentéteket kezelnünk kell, hogy ne gyengítsük, hanem erősítsük egymást.