
Fotó: Nagy D. István
A székelyföldi autonómiastatútum szeptemberi benyújtásának lehetőségeiről, valamint a 2016-os önkormányzati választásokon való indulásáról beszélt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján, Sepsiszentgyörgyön.
2015. július 24., 10:182015. július 24., 10:18
A 2016-os önkormányzati választások kérdésével még nem foglalkozik Antal Árpád, aki csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: még 11 hónap van hátra és addig még meg kell oldani a mindennapi problémákat, amelyekből Sepsiszentgyörgyön is van bőven. „Ami az én személyes jövőmet illeti, el fogom mondani döntésem nyilvánosan is, amikor itt lesz ideje” – utalt Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke által korábban tett azon kijelentésére, miszerint a szövetség berkeiben már a nyár folyamán elvégzik a szükséges elemzést helyi szinteken azt illetően: kire lehet számítani majd a jövő évi választásokon. Tisztességesnek tartja ugyanakkor a polgármester Kelemen azon kérését, amely alapján amennyiben valaki úgy dönt, hogy nem indul újabb mandátumért, meg kell jelölnie azt a személyt, aki az elkezdett munkát folytatni tudja. Kötelesség is ez, hiszen egy közösség bizalmat szavazott az adott személynek, aki akkor is felelősséggel tartozik a választók irányába, ha nem szeretné betölteni továbbra is ezt a szerepet – magyarázta Antal.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat RMDSZ-es képviselőinek munkájával különben elégedett az elöljáró, mint fogalmaz: jó csapat ez, hiszen kreatívak, tapasztaltak, fiatalok és a helyi társadalom minden nemzedékét és több szakmai ágazatát lefedő társaság. Az MPP és RMDSZ városi szervezetei közti lehetséges együttműködés kérdésére Antal úgy reagált: az önkormányzati tanácsüléseken hozott döntések 95 százaléka úgy történik, hogy azt minden párt képviselője megszavazza, hiszen azokat a város érdekeit figyelembe véve hozzák. A polgármester elmondta: nyitott úgy az MPP, mint az EMNP szervezeteivel is a közös együttműködésre.
Az MPP által megszabott, a székelyföldi autonómiastatútum parlament elé terjesztésének szeptemberi határidejével kapcsolatban Antal elmagyarázta: a statútum egy olyan dokumentum, amely keretbe foglalja a székelyföldiek igényeit, s egységesíti a követeléseket úgy a belföldi, mint a külföldi kommunikáció szintjén is, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, mit is akarnak a székelyek. A véglegesítése pedig éppen ezért lenne fontos – vélekedik a polgármester. Ami a parlament elé való benyújtást illeti, a polgármester mérföldkőnek érezné, ha megtörténne, hiszen csak ezt követően lehet kijelenti: a dokumentum végérvényesen fel van vállalva.
„A kontextus mindig rendkívül bonyolult, és sokan másképp értelmezik, hogy a környezetünkben végbemenő történések milyen hatással vannak a tevékenységeinkre” – részletezte Antal. Kiemelte, sokan próbálják azt a szerinte téves elméletet táplálni és kommunikálni a nyugati partnerek irányába, miszerint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke jó kapcsolatban van Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel, a székelyek jó kapcsolatban vannak Orbán Viktorral, szóval a székelyek azt teszik, amit Putyin mond. Ez nem segíti az autonómiastatútum ügyét, világossá kell tenni a nyugati partnerek irányába, hogy az elmélet téves, mivel a székelyföldiek problémáit megoldást Bukarestben kell keresni, és ott akkor lesz megoldás, amikor a nyugati partnerek is támogatják az ügyet – zárta gondolatait Antal Árpád.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!