Almafeldolgozás magas hatásfokkal

Az almafeldolgozásról, -préselésről, illetve ezek kulisszatitkairól beszélt ifjabb Tóth Kálmán, a Sepsi Alma présműhely vezetője. A családi vállalkozás szolgáltatásait Háromszéken minden, míg Hargita megyében számos településről igénybe veszik.

Bencze Melinda

2015. szeptember 21., 18:072015. szeptember 21., 18:07

Könnyen megközelíthető helyen, Árkoson a Szentkereszthy Béla utca 26. alatt működik az az almaprés műhely, amelyet idősebb Tóth Kálmán 1992-ben eleinte csupán ismerősei és a falubeliek számára indított. Szolgáltatásuk azóta mindenki számára elérhetővé vált, és az általuk préselt ital nemcsak almaléként fogyasztható, hanem bort, almaecetet, vagy kiváló minőségű pálinkát is lehet belőle készíteni. Az almát megmossuk, majd továbbmegy a gépezetben, amely megőrli és kipréseli a gyümölcsöt – magyarázza a hidraulikus almaprés előtt állva ifjabb Tóth Kálmán, a kisvállalkozás jelenlegi vezetője.

Mint kiderült, a szerkezet akár hetven százalék fölötti hatásfokot is képes elérni, száz kilogramm almából több mint 70 liternyi almalé is készülhet. Ez persze a fajtától és az adott év időjárásától, így a termés minőségétől is függ – teszi hozzá Tóth Kálmán, sorolva a további befolyásoló tényezőket is: minél hamarabb kerül présbe a leszedett gyümölcs, annál több almalevet lehet belőle kipréselni. A vállalkozó kiemeli, amennyiben az alma leszedését követően mégsem sikerül azonnal feldolgozni, a tárolásra is ügyelni kell, mivel negatív hatással lehet a préselés hatásfokára a meleg helyen való raktározás. A szerkezet egyszerre harminc kilogramm gyümölcs feldolgozására alkalmas. Ezzel kapcsolatban Tóth Kálmán elmondta: korábban gondoltak a bővítésre, egy nagyobb kapacitású szalagprés beszerzésére, ám számukra fontos, hogy mindenki abból az almából készült italt fogyaszthassa, amelyet vitt.

„Nincs olyan almafajta, amelyet nem érdemes kipréselni” – állítja Tóth Kálmán, ám hozzáteszi: a több hétig földön heverő hullás almából, valamint a nyári almafa-fajtákból nem igazán lesznek jó italok, mivel túl savanyú az ízük. Az őszi almafa-fajtákra is figyelni kell, azokat az évszak elején kell leszedni, míg a téli almát elér novemberben. „Egyre többen hozzák az Erdélyben őshonos almafa-fajták gyümölcseit, mint például a Baturt, az Aranypárment, vagy éppen a Budai Domokost” – mondja a műhely vezetője, aki azt is elárulta: igencsak magas préselési hatásfokkal lehet ezekkel dolgozni.

Az árkosi műhelyben hétköznapokon 19 óráig veszik át préselésre szánt almát, ám előzetes egyeztetés esetén az átadás és a préselés is órarenden kívül, akár hétvégén is megoldható. A frissen préselt almalét kétféleképpen tartósítják a műhelyben: egyrészt egy tisztítóenzim használatával, valamint idéntől pasztörizálással. A Sepsi Alma műhelyben most kedvezményes áron dolgozzák fel az almát: a Csíki Hírlap, valamint az Udvarhelyi Híradó napilapokban 30 százalékos árengedményre feljogosító kuponok találhatók a préselésre, míg 10 százalékosok a pasztörizálásra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés