
Kovászna megyében három területet azonosítottak, melyben nagy fejlődési lehetőséget látnak: az informatika, a biogazdálkodás és a turizmus, mondta el a Szent György Napok keretében szervezett Aktív turizmus expó megnyitóján Édler András.
2015. május 03., 13:292015. május 03., 13:29
A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kifejtette, a kiállítás célja, hogy bemutassák a térség idegenforgalmi lehetőségeit, valamint a magyarországi partnereik, megyék és városok hasonló jellegű szolgáltatásait, az összetett turisztikai ajánlatokat, az aktív szabadidős programokat és a gasztronómiai kínálatokat.
Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere az aktív turizmus helyi példájaként Sugásfürdőt emelte ki, amely uniós projekt révén az elmúlt évben teljesen megújult. Nagy József, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke arról beszélt, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a gyógyturizmusra, hiszen Háromszék legfontosabb értékei a borvizek és a mofetták. Az alelnök Kovászna megye turizmusának egy új, ígéretes ágáról, a kastélyturizmusról is beszélt, amely számos érdekességet, kuriózumot nyújt majd a látogatóknak.
A rendezvény szakmai tanácsadója, a Romániai Utazási Irodák Szövetségének (ANAT) alelnöke, László Endre abban bízik, hogy a sepsiszentgyörgyi kiállítás jövőre kiegészíti a Romániában hivatalosan elismert öt regionális turisztikai kiállítást. Albert Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület irodavezetője különböző sportfelszerelést magára öltve szemléltette a jelenlevőkkel Háromszék turisztikai kínálatát a sízéstől a búvárkodásig.
Szintén a Szent György napok keretében belül zajlott az Észműves sátor, amelynek keretén belül a kreatív iparágakban vállalkozók, dolgozók találkoztak. A megnyitón a designerek és a vállalkozók kapcsolatának fontosságáról esett szó, Damokos Csaba képzőművész bejelentette, hogy idén megszervezik Sepsiszentgyörgyön a Design hetet, ezen belül egyetemisták számára hirdetnek versenyt, egy fabútor tervére, a nyertes pályázatot a helyi faipari vállalkozók kivitelezik. Bagoly Miklós, az ASIMCOV vállalkozói szövetség elnöke hangsúlyozta, a vállalkozók fogékonyak kell legyenek az újra, a termelésben helye kell legyen a designnak. Bihari Béla, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara informatika és távközlés tagozatának elnöke, a rendezvény ötletgazdája abban bízik, hogy a fiatalok belátják, az egyetem után hazatérhetnek, mert Sepsiszentgyörgyön is vannak reális alternatívák, jól fizetett munkahelyek.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!