Új helyszínen, a megyeszékhelyen épülő új főtéren állít adventi koszorút Sepsiszentgyörgy önkormányzata advent első vasárnapján. Az óriáskoszorú első gyertyájának meggyújtásakor ünnepi programmal is készülnek a szervezők, a kicsiket teával és süteménnyel várják.
2015. november 25., 23:082015. november 25., 23:08
Nagyméretű adventi koszorút állítanak fel idén is a helyi önkormányzat kezdeményezésére Sepsiszentgyörgy belvárosban, ezúttal új helyszínen, az épülő főtéren. „Nemcsak a helyszín számít újdonságnak, az iskolák és óvodák műsorai mellett, ez alkalommal a műsor különleges meghívottja Luiza Zan jazz énekesnő lesz” – tájékoztatnak a szervezők.
A program 19 óra 30 perckor kezdődik, Luizan Zan fellépése után a Csipike Napköziotthonos Óvoda Tipetupa és Csillag nagycsoportjainak karácsonyváró zenés-verses műsora következik. Ezután Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere mond ünnepi beszédet, és gyújtja meg az első gyertyát. Péter Izolda, a Plugor Sándor Művészeti Líceum tizenkettedik osztályos tanulója szaval, valamint a Református Kollégium Refsonor kórusa is fellép az eseményen. Az ünnepély Márkus András római-katolikus plébános áldásával zárul.
A város idén is forró teával és mézeskaláccsal kedveskedik a gyerekeknek. Az igazi karácsonyváró hangulat megteremtésének nélkülözhetetlen elemei az ünnepi fények, ezek felkapcsolása a központban, a hagyományokhoz híven ezt ugyancsak advent első vasárnapján történik meg.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!