
Fotó: Bús Ildikó
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala idén ötödik éve állít óriás adventi koszorút a város központjában. A hagyományoknak megfelelően advent első vasárnapján „meggyújtják” az első gyertyát és bekapcsolják az ünnepi világítást.
2014. november 25., 17:202014. november 25., 17:20
November 30-án 19.30 órakor gyújtja meg a Szabadság téren, a Gyárfás Jenő Képtár sarkánál elhelyezett óriás adveni koszorú első gyertyáját Sepsiszentgyörgy polgármestere – tájékoztatott a Városimázs Iroda vezetője, Barta Mónika. Advent során fokozatosan díszitik és kapcsolják fel az ünnepi kivilágítást a város különböző pontjain.
Advent első vasárnapján – egy ünnepség keretén belül – a város központjában felkapcsolódnak a karácsonyi fények, illetve karácsonyváró zenés-verses műsort mutatnak be óvodások, diákok és helyi zenészek. A gyertyagyújtás mellett közös énekléssel, forró teával és mézeskaláccsal teremt ünnepi hangulatot az önkormányzat. Közös, meghitt ünneplést terveznek, melynek során az idén felújított közterek és utcák is díszkivilágításba öltöznek. Így idéntől a Kálvin és a Kút tér, de a Vasile Goldis utca, és az idénre már felújított állomásépület közlelében is terveznek ünnepi kivilágítást.
Az idei változások közé tartozik a vasárnapi gyertyagyújtások időpontjának megváltoztatása is, hiszen 19 óra helyett 19.30- tól kezdődnek majd az ünnepségek, abból abból a megfontolásból, hogy addigra véget érnek a a misék és istentiszteletek, és a templomba járó emberek is odaérhetnek a gyertyagyújtásra – mutatott rá Barta Mónika.
Előző évekhez hasonlóan idén is szervez karácsonyi vásárt az önkormányzat. Újdonság, hogy ennek helyszínét a Bodok szálló előtti – nemrégiben felújított – térre helyezik át. A karácsonyi vásárosoknak az önkormányzat biztosít ingyenesen fakunyhókat, azonban hangsúlyt fektetnek a minőségre, így a jelentkező kézművesek, kereskedők egy előválogatás után árusíthatnak. A vásárra december 18. és 24. között kerül sor, legtöbb hatvan árus részvételével.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!