
Fotó: Veres Nándor
Jó eredményeket ért el a Kovászna megyei gazdaság, minden téren növekedés tapasztalható – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke annak kapcsán, hogy a legeredményesebb vállalkozások díjazására készülnek.
2015. szeptember 18., 17:262015. szeptember 18., 17:26
2015. szeptember 18., 17:282015. szeptember 18., 17:28
Tavaly Háromszéken 4554 cég adta le a pénzügyi mérlegét, ezek adatait elemezve 869 felelt meg a díjazás kritériumainak, közülük 16 vállalkozást kizártak, mert bár a mutatóik alapján lett volna helyük a katalógusban, az ellenőrző hatóságok adatai szerint nem minden esetben jártak el tisztességesen, becsapták ügyfeleiket, partnereiket.
Az üzleti forgalom, a profit, az alkalmazottak száma alapján iparágakként a legeredményesebb tízet díjazzák október 22-én a Sugás vendéglőben sorra kerülő ünnepségen. A katalógusba bekerülő 853 vállalkozás valósította meg Kovászna megye pénzügyi forgalmának a 72,5 százalékát, ez 3,6 milliárd lejt jelent, ami 13,4 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi megvalósítás. Hasonlóképpen növekedés észlelhető az alkalmazottak számát tekintve, jelenleg ezen vállalkozások 17 646 személynek adnak munkát – ez 603-al több, mint egy évvel korábban.
Ez az első év egyébként, amikor Kovászna megye gazdaságában az ipar átvette a kereskedelemtől a vezető szerepet, ez több hozzáadott értéket jelent. Azonban – mint kiderült – az átbillenés egy sajnálatos esetnek tulajdonítható, ugyanis az elektronikai cikkek forgalmazásával foglalkozó Domo céget átszervezték, a székhelyét más megyébe költöztették, azóta már a csődeljárás is megindult ellene, ez pedig meggyengítette a háromszéki kereskedelmi ágazatot. De mindenképp látványosan megugrott az építőipar, ebben az ágazatban 2013-hoz képest 58 százalékos a növekedés, de ennek nagy része a Holzindustrie Schweighofer rétyi építkezésének köszönhető, valamint más közberuházásoknak, amelyeket helyi cégek végeztek el.
Édler András hangsúlyozta, ezek az adatok is azt bizonyítják, hogy mekkora hatása van a gazdaságra egy ilyen nagyberuházás, ám hasonló nagy projektek a közeljövőben nem körvonalazódnak Háromszéken. Különben a Schweighofer vagy az Autoliv kormánykerekeket gyártó vállalat adatai nem mutatkoznak meg a Kovászna megyei gazdaságban, mert az egyiket Nagyszebenben, a másikat Brassóban jegyezték be.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!