A védelmi minisztérium segítségét kérik a románok

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

Az önkormányzatot megkerülve a védelmi minisztériumhoz fordultak a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület román tagjai a városközpont részleges területrendezési tervének ügyében.

Bíró Blanka

2016. november 10., 16:472016. november 10., 16:47

Erre a csütörtöki rendkívüli ülésen derült fény, amikor Rodica Pârvan szociáldemokrata tanácstag számon kérte, amiért hétfőre a városházára hívták, hogy a sárkánydombról egyeztessenek, de nem bocsátottak rendelkezésére semmilyen tájékoztató anyagot.

„Én nem vagyok »Bólogató János«, mint sokan ebben a  testületben, fel akarok készülni, tudni akarom, miről lesz szó” – mondta a szociáldemokrata képviselő. Antal Árpád polgármester válaszából kiderült, hogy éppen a románok kezdeményezéséről akarnak tárgyalni,  mert a védelmi minisztérium átiratából tudták meg, hogy a szociáldemokratákból és liberálisokból álló frakció a szaktárcánál kezdeményezte a részleges területrendezési terv módosítását. Ha egyeztetünk, talán közös nevezőre jutunk – mondta a polgármester.

Rodica  Pârvan azt mondta, azért fordultak a védelmi minisztériumhoz, mert ott nyitott ajtókat és megértést találtak. Mint ismeretes, a prefektúra éppen azért vonatta vissza a sárkánydomb létrehozására vonatkozó tervet, mert szerintük be kellett volna szerezni a védelmi minisztérium és a titkosszolgálat jóváhagyását is.

A tanácsülésen különben Rodica Pârvan azt is felrótta, hogy az ortodox parókiák nem kapnak plusztámogatást a várostól. Amikor Antal Árpád polgármester azzal érvelt, hogy minden felekezet egyformán kap fűtéstámogatást, azt mondta, az ortodoxok ezen felül is kérnek különböző beruházásokra. „Az önkormányzat feladata, hogy kiegyenlítse a központi költségvetésből érkező támogatások közötti egyenlőtlenségeket” – mondta a polgármester, arra utalva, hogy az ortodoxok sokkal több állami támogatást kapnak, mint a magyar történelmi egyházak.

Az ülésen felszólalt Andrei Cochior szociáldemokrata tanácstag is, aki felrótta, hogy a Mihai Viteazul tér és a román katona szobra is rossz állapotban van. Antal Árpád szerint nehéz együttműködni, ha a román közösség képviselői folyamatosan szemrehányásokkal rukkolnak elő, és akadályozzák a városfejlesztést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés