
Hetedszer sötétült el Sepsiszentgyörgy szombaton este, a Föld óráján. A fiatalok kívánság-lampionokkal és énekszóval ünnepeltek az Erzsébet-parkban.
2014. március 31., 13:102014. március 31., 13:10
Az energiatakarékossági akcióba több százan bekapcsolódtak, és részt vettek a szombat este 20.30 és 21.30 óra között szervezett eseményen az Erzsébet parkban. Az egybegyűltek fáklyákkal és lampionokkal kapcsolódtak be a Föld órája rendezvénybe, és egy órára a közvilágítást is lekapcsolták a városban.
A klímavédelmi kezdeményezéshez Sepsiszentgyörgy már hét éve kapcsolódott, idén az Ecou ifjúsági egyesület szervezésében került a sor a zenés-fáklyás megmozdulásra. Az egyesület tagjai élő zenével és lampionok eregetésével szórakoztatta a több száz résztvevőt, akik közül sokan otthonaikban is kikapcsolták a világítást erre az egy órára. A fiatalok a Mikó-szobor mellől engedték fel, kívánságokkal kísérve a lampionjaikat.
A kezdeményezés 2007-ben indult Ausztráliából és 2008-ban vált nemzetközivé, Sepsiszentgyörgy pedig már az első évben csatlakozott az akcióhoz, 2010 óta pedig a helyi önkormányzat is lekapcsolja erre az időre a közvilágítást a városban.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
szóljon hozzá!