
Fotó: EMNP
Hozzájárulását adta hétfőn Réty község képviselő-testülete a Holzindustrie Schweighofer által létesítendő óriásfűrésztelep megépítéséhez szükséges urbanisztikai bizonylat kiállításához. A „labda” mostantól a megyei önkormányzathoz került.
2013. május 14., 13:062013. május 14., 13:06
A községi testület összesen két ellenszavazattal hagyta jóvá a vonatkozó tanácshatározatot. Mint kiderült – Dálnoki Lajos polgármester állítása szerint – a tervezet összeállítását megelőzően a Rétyhez tartozó négy településen közvélemény-kutatást végeztek, aláírásokat gyűjtöttek. A támogatás elsöprő volt, mivel a mintegy kétezer lakosnak nagyjából a felét kérdezték meg, és a válaszok több mint 95 százaléka az osztrák beruházás támogatása mellett szólt.
A hétfői testületi „igen” után Kovászna Megye Tanácsának urbanisztikai osztálya hatáskörébe tartozik az engedély kibocsátása, amit a megyei önkormányzat nem tagadhat meg – ahogy ezt az illetékesek, Tamás Sándor elnök, valamint Bíró Dónát főépítész is több rendben megerősítették –, ha az igénylő a vonatkozó jogszabályok összességét betartva igényli azt.
A bizonylat önmagában még nem jelenti azt, hogy az osztrák nagyvállalat neki is láthat az építkezésnek a rétyi határban megvásárolt hetven hektáron, ugyanis ehhez építkezési engedélyre van szüksége, amelyet az urbanisztikai bizonylat, valamint több szakhatósági engedély birtokában kaphat csak kézhez. Példaként itt a legismertebbeket említjük: környezetvédelmi, közegészségügyi, vízügyi, geológiai-hidrológia stb. Emellett a beruházó köteles egy régészeti feltárást is elvégeztetni, és ha ennek során valamilyen leletre bukkannak, elviekben módosítani kell a tervet.
Mint arról beszámoltunk, Tamás Sándor már több rendben is jelezte, hogy a megyei önkormányzat távolságtartó módon, törvényesen és erkölcsösen fog eljárni, azaz nem foglal állást egyik tábor mellett sem, viszont mint intézménynek kötelessége támogatni a munkahelyteremtést és az ipar megerősödését, de nem minden áron. Ezért az építkezési engedély kibocsátása csak azután történik meg, amikor minden megválaszolatlan kérdést sikerült tisztázni.
Az osztrák nagyvállalat rétyi megtelepedése kapcsán továbbra is elég sok az ellenhang, elsősorban a civilek részéről, de többek között a háromszéki fafeldolgozókat tömörítő KOFA-szövetség is csatlakozott azokhoz, akik tisztábban szeretnének látni az ügyben, és tárgyalásra hívja a Schweighofer céget.
Sepsiszentgyörgyi, szegedi és temerini diákokat és pedagógusokat kapcsol össze egy újonnan induló mobilitási projekt. A cél az, hogy a hetedikes és nyolcadikos gyerekek a lexikális tudás mellett az érzelmi intelligenciájukat fejlesszék.
Néhány napja nagyvad jelenléte miatt riasztották a lakókat Sepsiszentgyörgyön és környékén. A medvét az Állomás negyedi tó zónájában, az Olt túloldalán látták.
Házkutatásokat tartottak Galac megyében három, adócsalással és csalással gyanúsított személynél, akiket a Kovászna megyei rendőrség nyomozói állítottak elő.
Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.
Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.
Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.
Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.
A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.
Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.
Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.
szóljon hozzá!