A rétyi fűrészüzem leállítását kérik a civilek

A Holzindustrie Schweighofer rétyi fűrészüzemének leállítását kérik civil szervezetek. A bukaresti Bankwatch Románia Egyesület és a fogarasi Neuer Weg Egyesület kérést nyújtott be Victor Ponta miniszterelnökhöz és a Kovászna megyei hatóságokhoz, kérve az általuk „fenyővágóhídnak” nevezett üzem azonnali leállítását.

Bíró Blanka

2015. május 05., 19:182015. május 05., 19:18

A környezetvédő civilek azzal érvelnek, hogy a gyárnak nincs működési engedélye, mégis beüzemelték, már áprilisban beindult a termelés, amit mellékelt fotókkal bizonyítanak.

A Neuerweg.ro honlapon közzétett fotókon rönkök, fenyődeszka és fűrészkorpahalmok láthatók. A két egyesület április elején kérte ki az erre vonatkozó adatokat a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökségtől, és április 9-én még azt a választ kapták, hogy még nem kezdődött el a működési engedélyeztetés, a befektető nem is nyújtott be erre vonatkozó kérést.

Gheorghe Neagu, a környezetvédelmi ügynökség igazgatója kedden elmondta, azóta változott a helyzet, és elkezdődött az engedélyeztetési folyamat. Kifejtette, az osztrák cég április 10-én nyújtotta be a szükséges dokumentációt, ők pedig különböző kiegészítő iratokat, bizonylatokat, szerződéseket kértek.

A folyamat része az is, hogy időközben zajlik a gyár műszaki ellenőrzése, mondta Neagu. Rámutatott, egy ilyen méretű üzem több ezer köbméter fát is feldolgoz, amíg ellenőrzi a berendezéseket, szerinte ezzel magyarázható, hogy a civilek deszka- és fűrészkorpahalmokat fényképeztek a rétyi üzem udvarán.

A működési engedély megszerzése előtt meg kell történjen a műszaki átadás-átvétel, ami a befektető belső ügye, tette hozzá az igazgató. Neagu arról is tájékoztatott, hogy a feldolgozó üzem energiaszükségletét biztosító erőmű engedélyeztetése előrehaladottabb fázisban van, május 18-án Rétyen kerül sor közmeghallgatásra.

A civil szervezetek tavaly két pert is indítottak, egyikben a rétyi üzem építkezési engedélyének felfüggesztését, később pedig annak érvénytelenítését kérték. A napokban az általuk megbízott törvényszéki szakértő tucatnyi rendellenességet talált az építkezési engedély kiállítása körül, ezeket továbbították a bíróságra.

Ugyanakkor az Environmental Investigation Agency (EIA) környezetvédelmi szervezet rejtett kamerás felvételeket hozott nyilvánosságra, melyek szerint a Holzindustrie Schweighofer Romania vezetői beleegyeznek, hogy illegálisan kitermelt fát vásároljanak fel. A befektető honlapján válaszolt a vádakra, visszautasítva azokat, és kifejtve, hogy belső kivizsgálást indít az ügyben.

Országszerte tüntetnek az erdőkért

Az illegális erdőpusztítás ellen, az erdők megmentéséért tüntetnek szombaton, május 9-én több romániai, európai és kanadai városban. A világhálón szerveződő megmozdulásokra szombaton 18 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Bukarestben, Gyulafehérváron, Nagybányán, Nagyváradon, Kolozsváron, Szebenben, Focşani-ban, Ploieşti-en, Suceaván, Târgoviştén és Vasluiban.

A hazai tiltakozásokkal egy időben Bécsben, Párizsban, Montreálban, Londonban és Madridban is utcára vonulnak. A kezdeményezők arra figyelmeztetnek, hogy az ésszerűtlen kitermelés következtében Románia az 1989-ben még létező erdeinek a felét elveszítette. A tüntetéssorozatot az Environmental Investigation Agency (EIA) felvételei nyomán szervezték, az ügyről a nemzetközi sajtó is cikkezett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés