
A formalitásokhoz való ragaszkodás mögött nem látszik az ember a szolgáltató számára
Fotó: Tuchiluș Alex
Torkig vannak a hideggel és nagy reményeket fűznek a gázszolgáltatás szerdai újraindításához a kovásznai, Fenyő utcai tömbházlakók, akiknél két napja elzárták a gázcsapokat. Sorsuk a Distrigaz vállalat regionális vezetőségének jóindulatán múlik.
2025. február 05., 14:382025. február 05., 14:38
2025. február 05., 15:322025. február 05., 15:32
Mint tegnap írtuk, egy lakó reklamált, hogy az új hőszigetelt lépcsőházajtón nincs szellőzőrács, a szolgáltató pedig a helyszínen megállapította, hogy nemcsak ezek, hanem a törvény által előírt szenzorok is hiányoznak, ezért hétfőn délben előzetes figyelmeztetés, mindennemű tájékoztatás nélkül a tömbház mind a hét lépcsőházában elzárta a gázt, miközben kint kemény mínuszok voltak. Több mint négyszáz személyt taszítottak ezzel a kétségbeesésbe: ők
A felháborodás híre elért a polgármesteri hivatalba, de még a kormányhivatalba is. Gyerő József kovásznai polgármester kérésére Ráduly István prefektus is közvetített az ügy szereplői között.
Első körben azonban a lakóknak
– saját pénzből, hiszen magántulajdonban lévő lakásokról van szó –, de az egész folyamatot le is kellett „papírozni”, és normális körülmények között ez sem egy-két napos folyamat.
Fotó: Tuchiluș Alex
A fejleményekről érdeklődve Gyerő József elmondta, január közepén, a Distrigaz helyszíni vizsgálatakor rögzített jegyzőkönyv szerint a gáz elzárásának elsődleges oka a szellőzők hiánya. Dokumentálták azt is, hogy már mindegyik ajtón megvannak a hiányolt szellőzők, és arra kérték a szolgáltatót, indítsa el a gázszolgáltatást. Hogy ez mikor történik meg, azt a vállalat regionális központjában döntik el – az online rendszer szerint ez a kérés még feldolgozás alatt áll.
Ha a gázvállalat vezetősége ragaszkodik minden formalitás teljesítéséhez, akkor ez több időbe telik.
Fotó: Tuchiluș Alex
A kialakult helyzet, a Distrigaz méltánytalan és felháborító, a törvényességen kívül minden más – szociális, egészségügyi – szempontot mellőző fellépése az egész várost felháborította. A felháborodáson túl azonban szép emberi gesztusokra is alkalmat adott:
a Dorka étterem kétfogásos meleg ebédet ajánlott fel ingyen az érintett tömbház lakóinak. Ezt kedden mintegy tízen kérték, tudtuk meg.
A Keops étterem pedig az étel mellett még azt is lehetővé tette, hogy aki igényli, lezuhanyozhasson. Utóbbi lehetőséget eddig még nem vették igénybe, tudtuk meg Csomós Krisztina tulajdonostól, aki viszont arra is hajlandó volt, hogy a helyszínre, a tömbház elé szállítsa az ebédet annak, aki esetleg restellné azt a vendéglátóegységben kérni.
A polgármesteri hivataltól eddig nem kérte senki az ideiglenes lakhatási lehetőség biztosítását, de mint Gyerő József elmondta, időközben több helybéli panziós is jelezte, hogy ha elhúzódik a vészhelyzet, kapacitásához mérten szállást biztosít a lakóknak.
A Fenyő utcai tömbház lakói számára a rosszabbik változat valósult meg a gázelzárás ügyében, vagyis a Distrigaz ragaszkodik ahhoz, hogy minden hátralékban levő munkálattal kerüljenek napirendre a lakók. Erről Gyerő József polgármester közösségi oldalán értesítette az érdekelteket.
„Habár az érintett lakástulajdonosok által leszerződtetett szakcég mára elhárította a hét lépcsőház szellőztetésére vonatkozó műszaki hiányosságokat, és a bizonyító iratokat megküldte a Distrigaz vezetőségének (hiszen a szolgáltató által kiállított jegyzőkönyv szerint éppen ez az érv indokolta a lezárást, és nem más!) az továbbra is elutasítja a csatlakoztatási kérést, mindaddig, amíg minden más műszaki jellegű rendellenesség is megoldódik (ellenőrzések elvégzése, szenzorok telepítése, stb.). A szakcég vezetője, Tronar úr, közölte, hogy holnapig elvégzi a szükséges beavatkozásokat és bejelenti azt a Distrigaz illetékeseinek, majd ugyancsak holnap elkezdheti a lakrészek csatlakoztatását” – írja bejegyzésében az elöljáró.
A lakók dühén a kibeszélés is alig segít
Fotó: Tuchiluș Alex
A reklamáció, amely elindította a lavinát
Fotó: Bodor Tünde
A Distrigaz válaszlevele a reklamáló személynek
Fotó: Bodor Tünde

Egy lakó bejelentése nyomán elzárták a gázt az egyik kovásznai tömbházban, mert nem volt szellőzőablak a lépcsőházajtókon. Száznegyven lakrész érintett, a lakók villanymelegítőkkel kénytelenek fűteni. A polgármester aggódik.
Két fronton indul el a sepsiszentgyörgyi önkormányzat adóügyben: egyes intézkedések felülvizsgálatát kéri a kormánytól, míg mások esetében saját megoldásokat dolgoz ki.
Több száz szabálysértőt szankcionáltak az elmúlt héten a Kovászna megyei rendőrök, akik a balesetek megelőzése érdekében tartottak közúti ellenőrzéseket. Volt, akinek a jogosítványa bánta a gyorshajtást – derül ki a hatóság közleményéből.
Csaknem harminc sepsiszentgyörgyi vállalkozás csatlakozott Bokor-Tóth Zoltán cégtulajdonos kezdeményezéséhez, melynek célja rábírni a helyi önkormányzatot a vállalkozókat terhelő magas épület- és területók csökkentésére.
Farsangbúcsúztatóra várják a háromszéki Illyefalva község lakóit február 14-én, szombaton.
Autóbontásból származó szemetet, főleg műanyag hulladékot raktak le a Gidófalva községhez tartozó Angyaloson sepsiszentgyörgyi személyek, de pechjükre a falubeliek és a térfigyelő kamerák is figyelték őket.
Egyre kevesebbet írnak a diákok, írásuk is nehézkesebb, de még vannak köztük olyanok, akik időt és energiát fektetnek a helyesírás megtanulásába. Vasárnap díjazták az Implom József középiskolai helyesírási verseny döntőseit Sepsiszentgyörgyön.
Kártékony rágcsáló, ami tönkreteszi a fákat, a töltéseket, és megdézsmálja a terményeket. Sokan így tekintenek rá, de azt elfelejtik: ahol hód van, ott víz, vele együtt pedig élet is van. Cikkünkben a vizes élőhelyek megmentőivel ismerkedünk meg.
A könyvtár már régóta nemcsak hosszú polcokon sorakozó könyveket jelent, amelyek közül néha kikölcsönzünk egy párat. Olyan beszélgetések, előadások katalizátorává is válhat, ahol a tudásszomj oltása mellett akár betegségekre is gyógyírt lelhetünk.
Noha fogyatkozik a hagyományőrző fiatalok száma, az Erdővidék és a Barcaság határvidékén élő magyar közösség mindmáig őrzi a régi népszokásokat. Idén a farsangi események Apácán kezdődnek el, Ürmösön folytatódnak, és Bölönben zárulnak.
Sepsiszentgyörgy nemcsak új épületeket vett át kulturális és oktatási célokra, hanem egy nagyszabású napelempark építésébe is kezd, hogy fenntartható módon biztosítsa a folyamatosan érkező elektromos buszok áramellátását.
szóljon hozzá!