
Fotó: Nagy D. István
Továbbra sem rendeződött a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Házának helyzete. A jelenleg bezárt épület ügye időközben Victor Ponta miniszterelnök asztalára is eljutott a Megyei Jogú Városok Szövetsége révén.
2013. november 13., 16:432013. november 13., 16:43
Az új fejleményről Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármester tájékoztatta portálunkat. Elmondása szerint a szövetség, melynek ő vezetőségi tagja lett, egy levelet fogalmazott meg a kormányfő irányába. A dokumentumban azt kérik, hogy lépjen a kabinet a szakszervezetek kezelésében lévő ingatlanok önkormányzati tulajdonba való átkerülése ügyében. Az ok egyszerű, az ingatlanok jelentős része – elsősorban Erdélyben – állami tulajdonban van, magyarán a kormány hatáskörébe tartozik, hogy a sorsukról határozzon, és nem a jelenlegi gondnokokéban.
Mint ismeretes, a köznyelven kultúrpalota, kultúrház épületek számtalan településen egy állandó problémát jelentenek, Sepsiszentgyörgyön kimondottan, hiszen a városközpontban található ingatlan lassan, de biztosan használhatatlanná válik, főképp azután, hogy közel egy éve zárva van. Amint arról beszámoltunk, Mircea Ștefan igazgató múlt év novemberében szólította fel az épületben bérlőként tartózkodó Háromszék Táncegyüttest, valamint az M-Studió mozgásszínházat, hogy költözzenek ki, miután a hónap végén lejáró szerződésüket nem hosszabbítják meg, amint a másokkal kötött megállapodásokat sem.
Ráadásul a gondnokok jelentős hátralékot halmoztak fel mind az önkormányzat, mind a különböző szolgáltatók irányába, ezért az épületben már áram sincs. Az önkormányzat korábban már kényszer-végrehajtási eljárást indított, amely nyomán az ingatlan használatából származó bevételek a városkasszába vándoroltak az adóhátralék törlesztésére, viszont jelen pillanatban ez már nem jelent bevételt, csak a tartozások halmozódnak. Antal Árpád akkor azt nyilatkozta, hogy a helyzet megoldása a kényszervégrehajtás lett volna, de erre egyelőre nem került sor. Az elöljáró úgy véli, a megoldás most a kormánynál van, és reményeik szerint a közös fellépés nyomán sikerül áttörést elérni. Mint hitelezőnek, az önkormányzatnak, amennyiben árverezés formájában dőlne el az ingatlan sorsa, elővásárlási joga van, tehát mindenképp eséllyel pályázik az ingatlanra. Egy vonatkozó jogszabály ugyanakkor egy sokkal egyszerűbb és előnyösebb megoldás lenne – magyarázta Antal.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
szóljon hozzá!