A költészet előtt tisztelegnek

Szerelem, élet, elmúlás témában kerül sor a Tein Teátroom újabb kiadására csütörtökön 19 órától a Háromszéki Mikes Kelemen Egyesület, Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa és a Tein Teaház szervezésében.

Bencze Melinda

2015. április 29., 16:402015. április 29., 16:40

A Tein Teátroom idei, negyedik kiadását a költészetre építik fel, így a költészet napjára emlékeznek az eseménnyel, az alkotók performanásza versek előtti tisztelgés lesz. Fellép Derzsi Dezső, Kolcsár József, Kónya Ütő Bence és Pálffy Tibor – mindannyian a Tamási Áron Színház művészei –, akik az elhangzó szövegek kiválasztásánál igyekeztek figyelembe venni a Teátroom törzsközönségét is. Ennek megfelelően tehát bevallásuk alapján úgy választották a verseket, hogy azok „ne csak megszólaljanak, hanem megszólítsanak, megszerettessenek”. Az eseményen hangosít Kertész János.

Mint ismeretes, a tavaly még Tein Teátrum név alatt futó, nagy sikerű felolvasószínház néhány hónapja vált kísérletszínházzá, így az alkotók ennek keretén belül tesznek kísérletet havonta egy-egy nagyobb témakör kibontására. A Tein Teátroom során korábban már volt szó a halálról, alkoholizmusról is, ezúttal a szerelem, az élet kerül górcső alá. A program kezdeményezőinek célja a színház újrafogalmazása, ehhez keresnek új lehetőségeket a színház falain kívül, és mindezen belül az adott gondolat vagy probléma igazságát kutatják. Az előadás különben ezúttal is hallgatható lesz a civil kezdeményezésként indult Lármafa Rádióban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
2025. november 09., vasárnap

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy

A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.

Hiánypótló dobversenynek lesz a helyszíne Sepsiszentgyörgy
2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
2025. november 07., péntek

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán

A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán
Hirdetés