
100 ezer lejes keretösszegből 25 egyetemi végzősnek biztosít ösztöndíjat a sepsiszentgyörgyi tanács – jelentette be pénteki sajtóértekezletén Zsigmond József helyi tanácsos.
2016. december 09., 20:072016. december 09., 20:07
A négy hónapra szóló juttatás havonta 300 lej az alapképzést, 500 lej a mesterit és 1000 lej a doktori fokozatot elvégzőknek. A 35 évnél fiatalabb pályázóknak sepsiszentgyörgyi lakhellyel kell rendelkezniük, egyetemi tanulmányaikat a világ akármelyik országában hivatalosan elismert intézményben kell végezniük. A legfontosabb feltétel az, hogy a szakdolgozat témája Sepsiszentgyörggyel, vagy Kovászna megyével kell hogy kapcsolatos legyen. A pályázatok leadási határideje 2017. január 31 – számol be az Agerpres.
A diákösztöndíj-program 2014-ben indult, Zsigmond József javaslatára. Az elmúlt években nem volt annyi jelentkező, hogy a teljes keretösszeg elfogyjon. Zsigmond József elmondta: több diplomamunkaként kidolgozott projektet valósítottak már meg, egyiket például a város egyik legforgalmasabb utcájának felújításakor alkalmazták.
A diákösztöndíj program, a helyi tanács által 2009-ben indított líceumi ösztöndíjprogram kiegészítéseként jött létre.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!